Minden újév tervekkel kezdődik, de „visszapillantani” is szükséges. Hihetetlenül gyorsan elrepült a 2017-es év is, s azt kell mondanunk, hogy idén sem volt időnk unatkozni, mert mindig volt mit szervezni. Visszatekintve az eddig megvalósított, valamint a folyamatban levő programokra kijelenthetjük, hogy sikeres volt az elmúlt időszak, sikerült egy pluszt hozni a kézdiszéki civil életbe, maradandó eredményeket felmutatni.
Idén programjaink sora kibővült, újabb tevékenységek kerültek be programtervünkbe és igyekeztünk ezeket a tevékenységeket pontosan az elvárásoknak megfelelően teljesíteni. Remélem, hogy a 2018 év is sok jót tartogat számunkra. Ha a kis csapatunk egy irányba halad, s minden egyes tagunk a saját idejéből, cselekedetével hozzá tud tenni egy darabot az elképzelt és megvalósításra váró feladatokhoz, akkor nagyon bízom abban, hogy 2018 év végén is büszkék lehetünk majd egyesületünkre.
A Ráduly Attila által szerkesztett 16 oldalas kiadvány a szervezet irodájában vagy a világhálón a www.zoldnap.info oldalon olvasható.
Szeretnénk megköszönni minden támogatónak a felkarolást, az önkénteseinknek a fáradhatatlan segítséget és minden kedves partnernek az együttműködést.