A Zöld Nap Egyesület idén április 22 – 24 között a Föld Napja alkalmából tizenkettedik alkalommal szervezi meg a Tavaszi Zöld Napokat. A három napos rendezvénysorozaton érdekes előadásokat, kerekasztal beszélgetést, szemétgyűjtést szerveznek, de a kikapcsolódásról sem feledkeznek meg, lesz fotókiállítás és kerékpár lassúsági verseny is.
A Tavaszi Zöld Napok legfontosabb célkitűzése az, hogy a három napos program által felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára és sarkalja a lakosságot arra, hogy a természet harmóniáját megőrizze a jelen és jövő generációnak. Az idei év jelmondata: „Egy nap a holnapért, a klímáért! Létünk alapja az élővilág változatosságának megőrzése” Az esemény pénteken 16:00 órától a Sportszálló Társalgójában a Civilek Háromszékért Szövetséggel (CIVEK) közösen egy civil kerekasztal beszélgetéssel kezdődik. A találkozó meghívottja Gyergyai Bettina a Kézdivásárhely Önkormányzata pályázati felelőse, aki az elmúlt napokban megjelent pályázati kiírást fogja ismertetni. Ezt követően a több mint egy évtizedes hagyománnyal rendelkező ügyességi kerékpáros versenyre várják az érdeklődöket, melyet partnerségben a helyi Sportirodával és Kendu Egyesülettel szerveznek meg 18 órától a Kicsid Gábor Sportcsarnok melletti téren. Érdeklődni, jelentkezni a 0766-611066-os telefonszámon lehet. A verseny végén ünnepélyes eredményhirdetésre és a legjobbak díjazására is sor kerül.
Szombaton reggel 9 órakor a Penny Market melletti játszótérre hívják az érdeklődőket ahol szemétgyűjtési és korlát festési akcióval folytatódik a rendezvénysorozat. Este 19 órától az Erzsébet teremben kerül sor Davit Mamulyan a Heal the earth, reloaded edition örményországi ESC önkéntesének fotókiállítására. Az alkotásokat Nagy Lajos fotóművész méltatja, közreműködik Kovács Bernadett és Biszak Beáta. Hagyományokhoz híven vasárnap a Vigadó Művelődési Ház galériájában előadások egész sorát hallgathatják végig az érdekeltek.
11:00 – 11:25 – Karácsony Zsolt (Junior Business Club) – Zöld lesz a vállalkozás, nem sárga
11:30 – 11:50 – Hodor Enikő (pedagógus) – Jógával az egészségért
11:55 – 12:20 – Kiss Erika (Egyenlő Esélyekért Egyesület) – Tábor szervezés
12:20 – 12:35 – Szünet
12:40 – 13:10 – Zonda Balázs (Gosp-Com Kft.) – Hulladékgazdálkodás -Új kihívások
13:15 – 13:40 – Miakich István Gábor (agrárgazdasági szakmérnök) – Tiszta város. Egészséges városlakók. Fenntartható fejlődés..Hulladék kezelése Szentendrén
13:45 – 14:10 – Kis Emese (idegenvezető) – Borvizek szerepe a turizmusban
A konferencián közreműködnek a Bod Péter Tanítóképző diákjai: Crivăț Andrea, Domokos Georgina, Füstös Orsolya-Noémi, Jákó Renáta, Ráduly Blanka, Szabó Tímea-Barbara. Felkészítő tanár: Kis Emese, Gligor Zoltán
Partnerek: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Kézdivásárhely Önkormányzata, Gosp-Com Kft., Európai Szolidaritási Testület, Vigadó Művelődési Ház, Kovászna Megyei Művelődési Központ, kézdivásárhelyi Nők Egyesülete, a Kendu Egyesület, Bod Péter Tanítóképző és a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület.
Médiatámogatók: Kezdi.info, Profi Rádió, Szék-helyek, Székely Hírmondó, Siculus Rádió, Polyp Tv, Háromszék
Plakátterv: Györgyjakab Boróka