Egy év szünet után betartva a járványügyi előírásokat a Zöld Nap Egyesület idén április 23 – 25 között tizenegyedik alkalommal szervezi meg a Tavaszi Zöld Napokat. A három napos rendezvénysorozaton érdekes előadásokat, kerekasztal beszélgetést, csemeteültetést szerveznek, de a kikapcsolódásról sem feledkeznek meg, lesz futóverseny és kerékpár lassúsági versenyt is.
A Tavaszi Zöld Napok legfontosabb célkitűzése az, hogy a három napos program által felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára és sarkalja a lakosságot arra, hogy a természet harmóniáját megőrizze a jelen és jövő generációnak. Az idei év jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Az esemény pénteken 14:30 perctől a Sportszálló Társalgójában a Civilek Háromszékért Szövetséggel (CIVEK) közösen egy civil kerekasztal beszélgetéssel kezdődik. A találkozó után a több mint egy évtizedes hagyománnyal rendelkező ügyességi kerékpáros versenyre várják az érdeklődöket, melyet partnerségben a helyi Sportirodával és Kendu Egyesülettel szerveznek meg 17 órától a Kicsid Gábor Sportcsarnok melletti téren. Érdeklődni, jelentkezni a 0766-611066-os telefonszámon lehet. Ezt követően 18 órakor a Sinkovits Stadionban több kategoriában egy amatőr futóversennyel záródik a pénteki nap. A futóverseny végén ünnepélyes eredményhirdetésre és a legjobbak díjazására is sor kerül.
Szombaton reggel 10 órakor a Sportcsarnok melletti téren csemete ültetésével folytatódik a rendezvénysorozat. Hagyományokhoz híven vasárnap a Vigadó Művelődési Ház Dísztermében előadások egész sorát hallgathatják végig az érdekeltek.
11:00 – 11:25 – Fülöp Róbert (Székely Vegán) – Tudatos életmód és önellátás
11:30 – 12:00 – Dr. Szilveszter Szabolcs (környezetmérnök) – A víz tények és számok
12:05 – 12:35 – Rancz Zsolt (amatőr sportoló) – Motiváció mindennap
12:35 – 12:45 – Szünet
12:45 – 13:20 – Szőcs Csongor (őstermelő) – Greenfarm projekt
13:20 – 13:55 – Kiss Zoltán (villamosmérnök) – Rádióamatőrizmus Romániában
A konferencián közreműködik a Bod Péter Tanítóképző diákjai: Budi Babi, Imre Anita, Lukács Szende, Tamás Rebeka. Felkészítő tanár: Kis Emese
Partnerek: Kézdivásárhely Önkormányzata, Európai Szolidaritási Testület, Vigadó Művelődési Ház, kézdivásárhelyi Nők Egyesülete, a Kendu Egyesület és a Bod Péter Tanítóképző.
Médiatámogatók: Kezdi.info, Profi Rádió, Szék-helyek, Székely Hírmondó, Siculus Rádió, Polyp Tv, Háromszék
Plakátterv: Györgyjakab Boróka