A Zöld Nap Egyesület idén április 21 – 23 között nyolcadik alkalommal szervezi meg a Tavaszi Zöld Napokat. A három napos rendezvénysorozaton előadásokat, könyvbemutatót, sajtótájékoztatót szerveznek, de a kikapcsolódásról sem feledkeznek meg, lesz csillagvizsgálás és kerékpár ügyességi verseny is.
Az esemény péntek délben, a Zöld Nap Egyesület székházában rendezendő sajtótájékoztatóval startol, ahol Isabel Fernandez spanyolországi, Ayse Büșra törökországi és Haykuhi Harutyunyan örményországi EVS-önkéntesek mutatkoznak be. Délután 17 órától a sportcsarnok melletti téren kerékpárlassúsági-versenyt rendeznek, melynek többéves hagyománya van. A gyermekek számára megrendezett ügyességi kerékpáros versenyen külön korosztályban fognak versenyezni az óvodások, elemi iskolások, V-VIII. osztályosok és az ifjak. Érdeklődni, jelentkezni a 0725-101263-os telefonszámon lehet. Az első nap zárásaként hét órától Vigadó Művelődési Ház Galériájában Salamon Ferenc El van bütülve című könyvet mutatják be a Vigadó Galériában.
Szombaton este a sportcsarnok mellett Nagy István csillagász segítségével a csillagvizsgálásra kerül sor, majd vasárnap a Vigadó Galériában előadások egész sorát hallgathatják végig az érdekeltek.
- 11:20 – 11:50 – Sólyom Zoltán (numizmatikus) – Régi pénzek, régi érmek
- 11:55 – 12:35 – Nagy István (Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület) – Hogyan védekezzünk a villámcsapás ellen?
- 12:35 – 13:00 – Kis Emese és tanítványai Bene Krisztina, Szakács-Simon Orsolya – Háromszéki Emlékfák nyomában
- 13:20 – 13:40 – Szünet
- 13:40 – 14:10 – Szőcs Csongor (gombatermesztő) – Laska- és a shiitake gomba háztáji termesztése
- 14:15 – 14:40 – Marosi Károly (méhész) – Ismerkedés a méhek világával.
Közreműködnek Dombai Hanna, Béres Erika, Jánó Kinga és Klára Kamilla
Partnerek: Kézdivásárhely Önkormányzata, Vigadó Művelődési Ház, az Erasmus+ program és a Bod Péter Tanítóképző.
Médiatámogatók: Kezdi.info, Profi Rádió, Szék-helyek, Székely Hírmondó, Siculus Rádió, Polyp Tv, Háromszék
Plakátterv: Györgyjakab Boróka