Breaking News

Híreink

Tanulva cselekedtek

 Péntek délben meghirdetett sajtótájékoztató keretében foglalta össze Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke és a projekt koordinátora az elmúlt 11 hónap tevékenységeit, amelyben a két külföldi önkéntes kulcsszerepet kapott. Ez volt az első ilyen jellegű program Kézdivásárhelyen. A szervezet által megnyert és lebonyolított „Tanulva cselekedj” projekt, mely a Fiatalok Lendületben Program (Youth in Action) támogatásával valósul meg. „Úgy gondoljuk egy nagyon sikeres évet hagytunk magunk után.

 Gayane Asatryan és Ieva Brikmane EVS lányok új ismeretekkel gazdagodtak, melyek a jővőben csak előnyükre válhatnak. Nyelveket tanultunk, több száz embert megmozgató rendezvényeket szerveztünk a megye különböző területein és nem utolső sorban pedig megtanultunk toleránsabbak lenni és elfogadni a másságot.” – értekelte a projekt koordinátora. A sajtótájékoztatón Derzsi Katalin mentor ismertette, hogy egy projekt mentora lenni nem egy hagyományos megszokott tevékenység, mint azt ahogyan sokan elképzelnék. Nagyon színessé, érdekessé és értékessé tette mindennapjait.

 Elsősorban a kulturák közötti különbséget kellett feldolgozniuk a lányoknak, elfogadni a kis városi élet csendességét a fővárosi nyűzsgés után. „Non formális nevelésre alapuló beszélgetések során segítettem a lányokat a tanulási folyamatban és hiszem azt, hogy sikerrel, hiszen mindketten sok ismerettel gazdagodva mehettek haza. Mindenképp pozitiv hatása volt és van a projektnek minden egyes résztvevőre és a közösségre nézve is, ezért újjult erővel vágunk bele a következő EVS projektbe egy szük hónap múlva, mely újabb kihívásokkal és érdekességekkel érkezik.” – nyilatkozta a mentor A zöldek tervei közt szerepel, hogy februárban még három önkéntest fogadnak.

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Egyéb híreink