A Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával ötödik éve havi rendszerességgel szervezi meg a Mozgó Délután elnevezésű eseményt, melynek huszonhatodik változatára szerdán február 13-án került sor a városi Sportcsarnokban. A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület Facebook oldalán.
A nagy hagyománynak örvendő esemény most is elsősorban a kézdiszéki fiatalok bevonására összpontosul, de családoknak szóló programok sokasága színesíti az ingyenes rendezvényt. Alkalmanként a kisgyerekektől a felnőttekig minden korosztály képviselteti magát és kellemesen tölti el a két órát. Az év első Mozgó Délutánjára több mint százan látogattak ki, akik többek között asztaliteniszeztek, görgőztek a KSE kerékpárszakosztállyal, modelleztek a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja szakkörével, beneveztek a Puskás Ferenc Gombfoci Klub által meghirdetett gombfoci bajnokságba és kipróbálhattak különböző fajátékokat is.
Az évnyitó Mozgó Délután legnépszerűbb pontja az „Udvarló tánc!” volt, melyet Tuzson Erika táncoktató a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző lelkes diákjaival karöltve mutatott be. A szervezők a legkisebbeket kézműves tevékenységekkel várták. A rendezvényt a tervek szerint egy hónap múlva is megszervezik, így aki lemaradt jöhet következőkor. Az orvosok előszeretettel ajánlják mindenkinek a nevetést, mert jót tesz az egészségnek. Ez az esemény minden bizonnyal sok mosolyt csal az arcokra. A mosoly és a jó hangulat mindenképp biztosított.
A rendezvény lehetőségét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt és az Erasmus+ program biztosította.
Szerző: Ráduly Attila
Fotó: Papucs Tímea