A Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával immár kilencedik éve, hogy rendszeresen rendezi meg a Mozgó Délután elnevezésű eseményt, melynek negyvenhatodik változatára kedden 2023. január 25-én került sor. A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület Facebook oldalán.
A nagy hagyománynak örvendő esemény célja ezúttal is az volt, hogy felhívják a figyelmet az egészséges életmódra és az egészségmegőrzésre, ezt a mozgás népszerűsítésén túl kísérő programokkal is igyekeztek elősegíteni. Az évnyító Mozgó Délutánon több mint kilencvenen fordultak meg, akik többek között asztaliteniszeztek, tollasoztak, ugróköteleztek, sakkoztak, szaladtak, mikádóztak és a szervezőknek köszönhetően pedig különböző fajátékokat próbáltak ki. A program részét képezte a törökországi Gülcan Babir és az örményországi Mariam Evanesyan ESC önkéntesek által bemutatót kaukázus menti táncok is. Az esemény zárásaként be lehetett állni egy közös Tae-bóra Tankó Sándor és Voiculescu Kriszta csapatával, akik egyórás interaktív bemutatót tartottak, amelyhez – a szervezők nagy örömére – sokan csatlakoztak. (A Tae-bo az 1970-es években Amerikából indult hódító világútjára, és azóta is töretlen hírnévnek örvend világszerte.)
A programot a tervek szerint február második felében is megszervezik, így aki lemaradt jöhet következőkor. Az orvosok előszeretettel ajánlják mindenkinek a nevetést, mert jót tesz az egészségnek. Ez az esemény minden bizonnyal sok mosolyt csal az arcokra. A mosoly és a jó hangulat mindenképp biztosított.
A rendezvény lehetőségét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt és az Európai Szolidaritási Testület biztosította. A szervezők köszönik a Szabó Csabának a kézdiszentléleki Kürtőskalács és Lángos büfékocsi tulajdonosának a meglepetést.
Fotó: Soso Txlashidze és Alik Mazmanyan