A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület és az önkormányzat sportirodája által havonta tető alá hozott rendezvény egyre változatosabb programmal jelentkezik, a szervezők célja, hogy minden korosztályt megszólítsanak, hogy mozgási-kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak a téli hónapok idejére és hogy élettel töltsék meg a Sportcsarnokot. A program kezdeményezői minden alkalommal valami új foglalkozással lepik meg a résztvevőket, ezúttal stafétajátékkal készültek. Az eseményen készült fotók az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.
„A versenyzők legtöbb háromfős csapatokat hozhatnak létre, egyszerre két csapat méretkezik meg, különböző akadályokat, autógumikat, bójákat megkerülve kell előre haladjanak.” – magyarázta Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület vezetője. A résztvevők emellett három műhelyben dolgozhattak: hűtőmágnest, üdvözlőlapokat készíthettek és Öko-Catan társasjátékot játszhattak. A rendezvényre eljöttek a Puskás Ferenc Gombfoci Klub tagjai is, akik a játékba belefeledkezve próbálgatták a gólhelyzeteket. A Mozgó Délután már megszokott látványossága a tánc volt, ezúttal a Dance Is Life tánccsoport mutatta be kedvenc koreográfiáját. A rendezvényt a tervek szerint egy hónap múlva is megszervezik, és ha az időjárás is felmelegszik, akkor majd a szabadban játszanak.
Szerző: Kertész Tibor Csütörtökön a Profi Rádióban hangzott el a beszámoló