Október 26-29 között a Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával tizedik alkalommal szervezett napközis tábort a céhes városban. A táborba tizenhárom 6 – 10 éves helybéli és torjai iskolás gyerek kapcsolódott be, akik naponta 10-16 óra között különböző, tematikusan felépített tevékenységen vehettek részt. Az eseményről több száz fotó és számos rövid videófelvétel készült, melyekből a legemlékezetesebbek az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.
A tábor számos célja közül az egyik kétségtelenül az is, hogy a sportot kedvelő, a természetet szerető gyerekeket megtalálják, illetve ők is megtalálják az egyesületet annak érdekében, hogy tartós kapcsolat alakuljon ki köztük, azaz rendszeres résztvevőivé váljanak programjaiknak. A gyerekeknek olyan játékos tevékenységeket szerveztek, mely által felhívták figyelmüket a környezettudatosság és az egészséges életmód fontosságára. A tábor nemcsak szituációs gyakorlatokból állt, hanem rengeteg kommunikációs, ráhangoló-hangulatoldó, valamint mozgásos programot is tartalmazott. Ugyanakkor izgalmasabbnál izgalmasabb csapatjátékokban, valamint gondolkodást fejlesztő stratégiai játékokban vettek részt de a kézműves-tevékenység, az origami sem hiányzott a programból. A napközis tábor keretén belül volt még számos labdajáték, teremfoci, örmény és török tánc tanulás, meseolvasás, énektanulás, asztaliteniszezés, ugrókötelezés és a kerékpározás szabályainak fontossága is szerepelt.
Mindezek mellett a tábor meghívottja volt Csáki Pálma is, aki a felelős kutyatartásról tartott egy előadást. A foglalkozást nemcsak a diákok, de a négylábú házi kedvencek is nagyon élvezték, az ebek ugyanis szívesen tűrték, hogy a kicsik simogassák őket, barátkozzanak velük. A tábor tevékenységébe a Heal the earth, reloaded edition projekt négy ESC önkéntese is bekapcsolódott. A négy nap alatt igazi barátságok köttettek, új ismereteket szereztek a gyerekek, sok kalandos feladattal, élménnyel lettek gazdagabbak.
Szerző: Ráduly Attila
Partner: Európai Szolidaritási Testület és a Communitas Alapítvány