Breaking News

Híreink

Októberi Mozgó Délután a bringasuli és a gyerekjóga jegyében

20201012_174214

A Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával immár hatodik éve, hogy rendszeresen rendezi meg a Mozgó Délután elnevezésű eseményt, melynek harmincötödik változatára hétfőn október 12 – én került sor. A rendezvényen készült fotók az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek. 

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt, a Communitas Alapítvány és az Európai Szolidaritási Testület támogatásával rendezett esemény most is elsősorban a kézdiszéki fiatalok bevonására összpontosult, de családoknak szóló programok sokasága színesítette az ingyenes rendezvényt. Alkalmanként a kisgyerekektől a felnőttekig minden korosztály képviselteti magát és kellemesen tölti el a két és fél órát. Az októberi Mozgó Délutánon több mint hetvenen fordultak meg, akik többek között asztaliteniszeztek, ugróköteleztek, szaladtak, fociztak, mokoruztak, de kipróbálták a népszerű finn dobójátékot a Mölkkyt és a Kendu Egyesület által megálmodott Bringa Sulit is. Egy speciálisan kialakított pályán a bringások a kerékpározás biztonságos kezelését, használatát tanulhatták meg. A szervezőknek köszönhetően pedig különböző csapatépítő játékokat próbáltak ki. Ezenkivűl a jelenlévők betekintést nyerhettek az Egyensúly Gyermekjógába is Hodor Enikő által, aki egy órás interaktív bemutatót tartott. A résztvevők éremben, kisebb meglepetésben és oklevelekben részesültek! 

A rendezvényt a tervek szerint novemberben is megszervezik, így aki lemaradt jöhet következőkor. Az orvosok előszeretettel ajánlják mindenkinek a nevetést, mert jót tesz az egészségnek. Ez az esemény minden bizonnyal sok mosolyt csal az arcokra. A mosoly és a jó hangulat mindenképp biztosított.

Szerző: Ráduly Attila

Fotó: Harai Adrienn és Imre Anita

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Egyéb híreink