A Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával immár tizenegyedik éve, hogy rendszeresen rendezi meg a Mozgó Délután elnevezésű eseményt, melynek hatvanadik változatára január 23-án csütörtökön került sor. A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület Facebook oldalán.
A nagy hagyománynak örvendő esemény célja ezúttal is az volt, hogy felhívják a figyelmet az egészséges életmódra és az egészségmegőrzésre, ezt a mozgás népszerűsítésén túl kísérő programokkal is igyekeztek elősegíteni.
Az év első Mozgó Délutánjára mintegy negyvenen jöttek el, akik többek között amőbؘáztak, asztaliteniszeztek, sakkoztak, szaladtak, a kisebbek mikádóztak, origamiztak, jengáztak és a szervezőknek köszönhetően pedig különböző fajátékokat próbáltak ki. Az esemény első egy órájában a kézdivásárhelyi Life Box klub edzéseinek bemutatója is amit Hadnagy László vezetőedző tartott. A szervezők nagy örömére nemtől, korosztálytól függetlenül sokan ki is próbálták az ökölvívást. A Mozgó Délutánt a kézdiszentléleki Hodor Enikő jóga bemutatója zárta. Az eseményt a tervek szerint februárban újra megszervezik, így aki lemaradt jöhet következőkor.
Az orvosok előszeretettel ajánlják mindenkinek a nevetést, mert jót tesz az egészségnek. Ez a program minden bizonnyal sok mosolyt csal az arcokra. A mosoly és a jó hangulat mindenképp biztosított.
A rendezvény lehetőségét a Kézdivásárhely Önkormányzata, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt és az Európai Szolidaritási Testület biztosította.
Szerző: Ráduly Attila
Fotó: Nagyoláh Ádám és Tugce Ilikci