Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.
Breaking News

Híreink

Nemzeti örökségünk – Háromszéki Emlékfák – nyomában

 A Bod Péter Tanítóképző 2013. október és november folyamán indítja Nemzeti örökségünk - Háromszéki Emlékfák – nyomában című pályázati projekt megvalósítását, melyet Kovászna Megye Tanácsa finanszíroz. A programtervezet alapjául a száztizenhat évvel ezelőtti millenniumi, és a két évvel későbbi, Erzsébet magyar királyné emlékére szorgalmazott faültetési esemény szolgál.

 A Bod Péter Tanítóképző 2013. október és november folyamán indítja Nemzeti örökségünk – Háromszéki Emlékfák – nyomában című pályázati projekt megvalósítását, melyet Kovászna Megye Tanácsa finanszíroz. A programtervezet alapjául a száztizenhat évvel ezelőtti millenniumi, és a két évvel későbbi, Erzsébet magyar királyné emlékére szorgalmazott faültetési esemény szolgál. A program célja az új generációk és a lakosság széleskörű figyelemfelkeltése, annak tudatosítása, hogy fáink is nemzeti örökségünk részét képezik, küldetése pedig emlékfáink felkeresése, beazonosítása, állapoti felleltározása, és emléktáblák elhelyezése iskolánk XI.C-osztályos tanulói, valamint a 34. sz. Gábor Áron Cserkészcsapat által, a Zöld Nap Egyesület segítségével.

 A program keretében iskolánk diákjai a következő előadásokon vesznek részt: dr.Kerekes László – Fák szerepe a bibliában László Katalin – biológus: Hogyan, és miért öleljünk meg egy fát!? Fejér Piroska – magyar tanár: Fából vaskarika Kis Emese – magyar tanár: Fanevek etimológiai vizsgálata Ráduly Attila – Zöld Nap Egyesület elnöke: Emlékfák a Nemere utján A tanulmányúttal egybekötött kulturális műsort és tevékenységet verses-zenés helyszíni emlékünnepség egészíti ki, melyre a Bod Péter Tanítóképző csapata szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt, kisdiákot, hogy a következő helyszíneken kapcsolódjanak be programunkba: 2013. október 25-én 9 órakor indulunk Felső-Háromszékre, ahol a következő településeken helyezzü el emléktáblánkat: Kézdiszentlélek, Kézdiszentkereszt, Esztelnek, Bereck, Kézdisárfalva, Gelence, Haraly. 2013. október 26-án 9 órakor indulunk Sepsiszentgyörgy és környékére, ahol az emlékfák célpontjai Csernáton, Dálnok, Maksa, Aldoboly, Árkos, Sepsikőröspatak, Kálnok, Málnás, Málnás-fürdő, Sepsibükszád. és 2013. november 4-én 9 órakor indulunk Orbaiszék és környékére, ez alkalommal Kovásznán, Papolcon, Csomakőrösön, Zágonban, Nagyborosnyón, Kisborosnyón, Egerpatakon, Rétyen, Cófalván és Bitán kívánunk elhelyezni emlékplaketteket.

 Úgy gondoljuk, hogy e tevékenység által mind a diákokban, mind a helyi közösségekben kialakul egyfajta érzelmi kötődés az emlékfák világához, így őrizve meg az utókornak, a múltban rejlő szellemi-anyagi értékeinket. Pályázatunk végét fákkal kapcsolatos kézműves tevékenységgel zárjuk melyet partnereink a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület és a Nők Egyesülete bíztosít. Szerző: Kis Emese programfelelős

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Egyéb híreink