2015. július 18-án a Zöld Nap Egyesület rendhagyó biciklitúrát szervezett a Nemere Útján. A mostani esemény különlegessége abban állt, hogy a túra keretén belül a zöldútvonalon újabb háromnyelvű információs táblák kerültek kihelyezésre, a kézdivásárhelyi Rotary Klub támogatásának köszönhetően. Az eseményen készült fotók az egyesület facebook oldalán tekinthetőek meg.
A szervezők a szombati kerékpártúrát egyúttal honismereti túrának is szervezték. A rendezvény alkalmával az 51 fős lelkes csapat a zöldútvonal C jelzéseit követve a Sinkovits stadion elől indult Kézdiszentlélek fele ahonnan a tetőn álló 13. századi római katolikus Szent István-kápolnához tekert, utána Kézdiszentkereszten a többszörösen kitüntetett és már a 19 században is palackozott borvízzel tölthették meg a kulacsukat a bringások, melyet most is előszeretettel használnak a helybeliek. A község történetét Bíró Levente a Zöld Nap Egyesület alelnöke ismertette. Majd némi tekerés után Bélafalva, Kurtapatak, Esztelnek, Csomortán, Kézdialmás és Lemhény érintésével tartottak egy nagyobb pihenőt. Bereckben egy hosszabb megállót tartva meglátogatták a Gábor Áron emlékházat meghallgatva Tibád Sándor nyugalmazott történelemtanár ismertetőjét az évszázadokon át mezővárosi rangot viselő településről. Tovább tekerve Kézdimartonos, Ozsdola, Sárfalva és Oroszfalu érintésével zárták a bringázást. A túra legfiatalabb résztvevője a 7 éves Tamás Márk volt, aki előszeretettel tekerte végig a 62 km-es távot. A bringatúra alkalmával Bélafalva, Kézdialmás, Lemhény és Bereck települések gazdagodtak Nemere Útjás információs táblákkal. Az útvonalról bővebben az erre a célra létrehozott (nemere.zoldnap.info) portálon kaphat információt.
Támogató: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt és az Erasmus+ program
Szerző: Ráduly Attila
Fotó: Berde Lajos, Bíró Levente és Melissa Öller