A Zöld Nap Egyesület és a Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság a Polgár-Társ Alapítvány és a Tusnád Ásványvíz Rt. támogatásával augusztus 13-14 között megszervezi a negyedik és egyben az utolsó Nemere Útja Tábort. A szervezők bárkit szívesen látnak, aki szeretne részt venni a zöldút kijelölésében. Szeretettel látják az önkénteseket Erdély egész területéről vagy akár máshonnan is. A résztvevők az utazásukat kell megoldják Kézdivásárhelyig, legyen náluk hálózsák, izolír és kerékpár. Az előző táborokról itt olvashat és nézheti meg a harmadik tábor összefoglaló videóját. A táborba bekapcsolódó személyek több csapatra oszlanak majd: A maksai iskolában levő tábort egy 3 személyes csoport előre előkészíti, az étkeztetésről, szállásról gondoskodik, fogadja az útvonalt jelölő csapatot, a sajtó képviselőit és a zenészeket. Lesz egy elő-kerékpáros csapat, aki fehér színnel festi a jelzéseket; utánuk egy kis idővel indul az utókerékpáros csapat, akik a fehérre zölddel és pirossal festenek rá. A csapatok a következő településeket érintve fognak haladni: Kézdivásárhely, Ikafalva, Csernáton, Kézdialbis, Dálnok, Maksa, Eresztevény, Réty, Bita, Feldoboly, Kézdivásárhely Az indulás a kézdivásárhelyi Sinkovits Stadiontól reggel 9:30-kor lesz. Részletes program Augusztus 13. Szombat 09:30 – 10:00 – Eligazítás, megbeszélés 10:00 – 13:30 – Festés az adott szakaszon 13:30 – 15:00 – Ebéd (szendvics) 15:00 – 18:00 – Festés a következő szakaszon 19:00 – 20:00 – Vacsora 20:00 – 21:30 – A hülyeség kora filmvetítés 21:30 – Szabadidős programok Augusztus 14. Vasárnap 08:00 – 08:20 – Ébresztő 08:20 – 09:00 – Reggeli 09:00 – 13:00 – Festés az adott szakaszon 13:00 – 14:00 – Ebéd 14:00 – 17:00 – Festés a következő szakaszon 17:00 – 17:30 – Táborértékelő Az útvonalról bővebben az erre a célra létrehozott portálon kaphat információt. A negyedik táborban szerepet vállaló partnerek a következők: a maksai Orbán Balázs Általános Iskola, Pro Ozsdola Interetnikus Egyesület, KSE – Kerékpár szakosztálya, támogatók: Communitas Alapítvány, Promobil Kft., Tekergő kerékpárbolt Médiatámogatók: Profi Rádió, Pluszportál, Transindex, Székely Újság, Székely Hírmondó, Siculus Rádió, Háromszék, Szabadidőkalauz, Polyp Tv, Kezdi.info, Szerző: Ráduly Attila projektfelelős