Mintegy 70 táborozó vett részt Erdély egész területéről a Csillagösvény Egyesület, az Ikafalvi Református Egyház és a Magyar Ifjúsági Tanács által szervezett hetedik Hun táborba. A tábor ideje alatt különböző vetélkedőkön mérhették össze a hunok a tudásukat, rátermettségüket. A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület Facebook oldalán.
Péntek délutánra egy ügyességi vetélkedő kidolgozására hívták meg a Zöld Nap Egyesület tagjait a szervezők. A helyszínen egy játszó zónát alakítottak ki a kézdivásárhelyi zöldnaposok, majd a Hun tábor résztvevőit 9-10 fős csapatokba osztották és máris kezdődhetett a verseny. A több órás vetélkedő elérte a célját, hisz a mozgás, a kreativitás, a logikus gondolkodás, valamint az el nem hanyagolható együttműködés, csoportmunka, versenyszellem fejlesztése hosszú távon meghatározhatja a résztvevők tanulmányi sikereit is. Az önfeledten játszó fiatalok figyelve észrevehető volt, hogy a játék során a saját maguk elé állított akadályokat is örömmel és önként küzdik le. A mozgási készségek fejlesztését célzó vetélkedő végeztével a legügyesebbeket almával díjazták.
Szerző: Ráduly Attila
Fotó: Zhenya Ohanyan