Mikor is kerültem kapcsolatba a Zöld Nap Egyesülettel?
Hogy is fogalmazódott meg bennem hogy szeretnék önkénteskedni? Mikor megalakult 2009-ben az egyesület akkor már ismertem az alapítótagokat és én is érdeklődni kezdtem a civilszervezetek iránt. Mivel a párom az egyik alapítótag így rendszeresen részt vettem a rendezvényeken. Lassan kezdtem rájönni hogy milyen fontos önkéntesnek lenni, segíteni másokon és tenni valamit a közjóért.
Első emlékem egy Jégkarnevál szervezése gyerekeknek Kézdivásárhelyen, ahol a gyerekek karneváli öltözködését, ruházatát pontoztuk, jutalmaztuk. Ha önkénteskedni szeretne valaki akkor ez az egyesület tud annyi kihívást nyújtani hogy fejlődjünk szervezési és csapatmunka téren. A másik emlékem mikor a Ruhámat a ruhádért akció volt ahol emberkék hozták be kevésbé használt ruhadarabjaikat és egy másik személy ruhadarabjaira cserélték be.
Aztán egy időre megszakadt az egyesület rendezvényein való részvétel mivel külföldre utaztunk párommal, de még onnan is volt hogy részt vettünk fotópályázati versenyeken. Most hogy hazaköltöztünk próbálok minél több rendezvényen részt venni ilyenek voltak a tavaly évi Tekerj egy jó célért akció, biciklitúrák a Nemere Útján, Molnár Józsiás parkban virágültetés, foglalkozás hátrányos helyzetű gyerekekkel a kézdivásárhelyi Manna Otthonnál. Nekem ez az egyesület nagyon sok pozitívumot adott az életemhez, megismerkedtem új emberekkel, szervezőkészségem is fejlődött valamilyen szinten, könnyebben bevállalok dolgokat mint régebben és jó érzéssel tölt el hogy segítségem által valami jó létesül a közösség számára. Ezeken a dolgokon kívül sok a fejlődési lehetőség az egyesületnél hisz részt lehet venni ifjúsági csereprogramokon, különböző tanfolyamokon is mint például nyelvtanfolyamok.
Mindenkinek ajánlani tudom az önkéntességet hisz személyes képességeit is bővítheti és mindemellett egy jó cselekedetet tehet a közösségért.
Biró Kinga