Breaking News

Híreink

Meséből valóság, EVS önkéntesként Tótvázsonyban

A nevem Keresztes Julianna, Erdélyből, a mesés Kisbaconból érkeztem 2015. január közepén Magyarországra a Balaton-felvidék-i Tótvázsonyba. Azok számára, akik gyerekként hallgatták, vagy olvasták Benedek Elek meséit talán ismerősen hangozhat Kisbacon is. Az én kis mesém is ebből a kis faluból indult. Pár évet átugorva onnan kezdeném, amikor 2011 őszén először találkoztam az Európai Önkéntes Szolgálat fogalmával, ugyanis ekkor lehetőségem adódott, hogy három hetet tölthessek el Nagyvázsonyban egy rövidtávú, csoportos önkéntes szolgálat keretein belül.

Ennek a néhány hétnek köszönhetően és az akkori nagyvázsonyi önkéntesek élményeit hallgatva döntöttem el, hogy szeretnék én is EVS önkéntes lenni. Már az is akkor eldőlt, hogy mindezt Balaton-felvidék valamelyik településén szeretném. Az elhatározás hamar megszületett, de a megvalósításig hosszú út vezetett. Akkor még csak másodéves egyetemista voltam, előbb a tanulmányaimat szerettem volna befejezni. Az államvizsgát követően már jött is az első sikertelen próbálkozás, majd a második és a harmadik is. Mindeközben eltelt több mint egy év és egy sikeres projektre várva, belevetettem magam a munkakeresésbe is. Végzettségem szerint közgazdász vagyok, de mint sok más fiatalnak, nekem sem sikerült friss végzősként a szakmámban elhelyezkedni. A kisbaconi Bodvaj Egyesületnél kaptam végül munkát, aminek előtte is aktív tagja voltam. Így az egyesület körüli tevékenységek nem ismeretlenek számomra, az adminisztrációs feladatok ellátása mellett főként gyerek- és ifjúsági programok szervezéséből vettem ki a részem. Tavaly decemberben végre sikeresnek bizonyult az egyik próbálkozás. A Zöld Nap Egyesület közreműködésével, az előkészítő tréninget követően január közepén már meg is érkeztem Tótvázsonyba.

Az elején csak kapkodtam a fejem, hogy mi is történik körülöttem, annyi mindent és mindenkit meg kellett ismerni, de ezt az új helyzetet nagyon is élveztem. Minden nap tanultam valami újat vagy épp megismertem valakit. Lassan belerázódtam az egyesület mindennapi életébe, eseménynaptárt szerkesztettem, a plakátot készítettem, fotózással és videózással is ismerkedtem. Összesen nyolcan dolgoztunk együtt, mindannyian nagyon barátságosak voltak már az elejétől és hamar befogadtak bennünket. Helyi TV működtetése, könyvtár és teleház nyitvatartása mellett különböző programok szervezéséből és lebonyolításából vettem ki a részem, mint például: kézműves foglalkozások, 4 napos Savanyó Jóska Napok, filmvetítések, teaházak, 6 hetes gyerekeknek szóló nyári napközi. Közben megérkezett a kárpátaljai önkéntes is, majd egy hónap elteltével egy újabb lány csatlakozott hozzánk, Németországból. Próbáltuk a szabadidőnket minél hasznosabban eltölteni, megismerni Magyarország tájait, városait. Elkezdtünk utazgatni, túrázni, fesztiválozni, más önkénteseket megismerni. Belevetettük magunkat a nyárba, csak gyűjtöttük és gyűjtöttük az élményeket. Hozzánk hasonlóan egy közeli faluban, Nagyvázsonyban is voltak EVS önkéntesek, Franciaországból, Németországból és az egyik lány szintén Erdélyből. Már az első pillanattól kezdve jó volt kapcsolatunk velük, barátokra találtunk, mivel mindannyian ugyanabban a cipőben jártunk. Távol a családtól és a barátoktól, a függetlenné válás útján ismerhettük meg magunkat és a körülöttünk levő világot. Szóval nem volt nehéz közös programokat szervezni. Csónakáztunk együtt a Tapolcai-tavasbarlangban, vagy épp belevetettük magunkat a budapesti éjszakába. Elutaztunk a kultúra városába, Pécsre is. Ahol az eltöltött két nap alatt, nem csak a várost, hanem még több önkéntest ismertünk meg. Így Magyarország megismerése mellett más kultúrákba is betekinthettünk. Nem csak a közös utazások hoztak össze minket. Volt, hogy csak áttekerünk hozzájuk és átbeszélgettük a délutánt, de grilleztünk is már az egyik éjszaka. Vagy épp ők jöttek hozzánk és közösen készítettünk lecsót. 😀 Talán a legemlékezetesebb közös élmény június első hétvégéjére esett, amikor kihasználtuk a jó időt és körbetekertük a Balatont. Régóta tervezgettük, és neki is vágtunk a négy napos túrának. Naponta körülbelül 50 km-t tekertünk, sok kis pihenővel. Megnéztünk mindent, amit csak tudtunk a Balaton körül, vagy épp csobbantunk egyet a déli órákban de az éjszakai fürdőzés sem maradt ki. Azt hiszem ezt a pár napot soha nem fogom elfelejteni, csodálatos volt a táj, a Balaton látványa elvarázsolt, csak tekerünk és élveztük az egészet. Az önkéntesek mellett néhány helyi fiatallal is jó viszonyt ápoltunk, velük is sokat kirándultunk, kocsmáztunk, ők is az életünk részéve váltak. Valamikor a nyár közepén már úgy éreztem, mintha soha nem is laktam volna máshol, mintha mindig is tótvázsonyi lettem volna, annyira megszoktam ott. De hát ki ne tudná megszokni azt a gondtalan életet?! Azért sokszor hiányzott a család és a barátaim, szerettem volna velük is megosztani, velük együtt átélni a történéseket, ott és akkor. Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy egy álmom vált valóra azzal, hogy EVS önkéntes lehettem, és sokkal többet kaptam ettől a programtól, mint amire számítottam. Egy éve még nem is gondoltam, hogy ekkorát fog változni az életem és mostanra már az eddigi legtartalmasabb és legmeghatározóbb évet tudhatom magam mögött, és ezt nem tudom szavakkal összefoglalni, ez annál sokkal több, ezt át kell élni. A rengeteg élmény mellett kihívásokkal is szembe kellett nézni, le kellett küzdeni a honvágyat, egyedül megpróbálni megoldani a problémákat de a legnagyobb kihívással a már említett nyári napközi során kellett „megküzdenem”. A hat hét során egy 12 éves autista kisfiúra kellett vigyáznom. Izgultam nagyon az elején, mivel nem tudtam mire számítsák, de végül ő tanított engem az alatt az időszak alatt. És hogy mire? Elfogadásra, nyitottságra, szeretetre, hogy legyek előítéletektől mentes. A hat hét után is sokszor felkeresett, úgy hiszem oda-vissza kaptunk egymástól valamit. Egészen különös életforma az EVS önkéntesség, sokszor ki kell lépni a komfort zónából, és amiről előtte azt hitted, hogy nem megy, arról kiderül, hogy még is. Sokan mondják, hogy a önmegismerés legjobb formája, talán már közhelyesen hangzik de tényleg igaz. Szóval aki csak szeretné megismerni önmagát és ráadásul egy másik országot (ami nem utolsó szempont) megtanulni egy idegen nyelvet az bátran vágjon neki a NAGY KALANDNAK! 🙂

Keresztes Julianna EVS önkéntes Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesület

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Egyéb híreink