A Zöld Nap Egyesület alakulása óta kilencedik alkalommal hirdetett fotópályázatot, az idei téma az Épített örökségünk volt. Csütörtök délután a Sportcsarnok előterében megnyitották a zsűri által értékelt legjobb fotókból válogatott kiállítást.
A megnyitóról készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület facebook oldalán!
A tárlatnyitó első felében Ráduly Attila a Zöld Nap Egyesület elnöke a résztvevőkkel ismertette a pályázati kiírást. Azt követően Kocsis Zoltán a sportiroda vezetője házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket. Az eredményhirdetés előtt a zsűri elnöke, Nagy Lajos, a Romániai Fotóművészek Szövetségének titkára a beküldött pályaműveket méltatta. A kiállítás színvonalát a Bod Péter Tanítóképző diákjai Klára Kamilla zenei összeállítása, Bíró Nóra és Kozma Hanna témába vágó verses összeállítása emelte. A pályázat célja volt a fotósok művein keresztül felhívni a nagyközönség figyelmét a régió történelmi, kulturális és művészeti értékeire. Ugyanakkor ráirányították a figyelmet az épített örökség védelmére. Négytagú zsűri (Nagy Lajos, Bede Gábor, Kelemen Gábor és Vetró András.) választotta ki a legjobbnak ítélt negyven munkát, majd ezek közül a nyerteseket. A pályázat megjelenésére, lebonyolítására a zoldnap.info portál adott helyet. A meghirdetett fotópályázatra az elmúlt egy hónap során számos értékes, izgalmas, gyakorta újszerű pályamű érkezett a Kárpát-medence különböző térségeiből. Jelenleg 29 versenyző 40 alkotása tekinthető meg a kézdivásárhelyi Sportcsarnok előterébe.
Nyertesek névsora: I díjazott: Rozgonyi Gábor – (Kecskemét) II. díjazott: Fürjes János-(Győr) III. díjazott: Steigerwald Tibor – (Sepsiszentgyörgy) Dicséretben részesült: Fürjes János – (Győr) Cazacu Eszter Különdíjban részesült: Murvai György (Miskolc) – Sic transit gloria mundi alkotása.
Gratulálunk minden nyertesnek! A nyertes alkotásokból 2016-os színes forgatható falinaptár készül. A kiállítás nem jöhetett volna létre a Kovászna Megye tanácsa, a Niko Kft, a Manna Egyesület, a Sportiroda és a médiatámogatók segítsége nélkül.
Ezúton is köszöni a szervező egyesület a támogatásukat. A kézdii zöldek jövőben ismét „kalandra” hívják a fotósokat. Kövessék figyelemmel a szervezet portálját.
Szerző: Ráduly Attila
Fotó: Bíró Levente