Kedves Zöld Nap kedvelők, érdeklődők! Megjelent a Zöld Nap Egyesület 2023-as évi újságjának a 2. száma, címlapján Gál Bencével, az évszak önkéntesével dicsekedhetünk. Ezt követően olvashatunk a gyermeknap alkalmából megrendezett Gyerkőcfesztiválról, az egyesület csapatépítőjéről, a Tavaszi Zöld Napokról, az örményi társalgási klubról, bringatúráról és a kommandói táborról is.
Betekintést nyerhetünk Gyerkőc-fesztivál eseményeibe, amely sok családot mozgósított meg a változatosabbnál változatosabb feladatokkal és megtudhatjuk melyik csapatok kerültek a képzeletbeli dobogóra. Ugyanakkor megrendezésre került az egyesület idei második csapatépítő tréningje is, ahol az önkéntesek a készségeiket fejleszthették számos interaktív tevékenységgel. Emellett olvashatunk a Tavaszi Zöld Napok sokrétű és színes eseményeiről is, amely immár a tizenharmadik alkalommal került megrendezésre, valamint az örményi társalgási klub sikeréről, amelyet negyedik alkalommal szervezett meg az egyesület. Továbbá megrendezésre került a Nemere Útján egy 37 kilométeres bringatúra is, amelyen egy 19 fős csapat vett részt, a Mozgó Délután, amely már a kilencedik éve örvend sikerének, a kerékpáros felvonulás, melynek a bringázás népszerűsítése volt a cél. Lezajlott a Kommondón szervezett környezettudatod tábor is, ahol a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület és a Zöld Nap Egyesület ESC projektjének önkéntesei segítettek a szervezésben. Mindemellett az egyesület a Bod Péter tanítóképzőbe kapott meghívást, ahol az önkéntesek által bemutatott előadások mellett interaktív tevékenységekkel, csoportos feladatokkal vonták be a diákokat a környezettudatosabb gondolkodás kialakításába.
A Zöld Nap Egyesület negyedévenként megjelenő kiadványát keresse az egyesület székhelyén/honlapján!
Szerző: Barti Rebeka