Kedves Zöld Nap barátok, érdeklődők! A 2018-as évből kifelé bandukolva, megjelent a Zöld Nap Egyesület őszi, azaz a harmadik száma, melynek fedőlapján, a negyedik alkalommal megszervezett Nemere Útja kincskereső akció tájékoztatása mellett, máris az évszak önkéntesét Balogh Ákost köszönthetjük. Majd a Kecskeméten szervezett nyári „Aktív állampolgárság”, valamint a „RISC” és Vonyarcvashegyen sorra került Europoly ifjúsági csereprogramok részletes ismertetéséről olvashatunk.
Továbbá böngészhetünk a játékos tanítási módszerekről, amelyet az ozsdolai interkulturális táborban és a Fashion Napi rendezvényen hatékonyan alkalmazott az egyesület. Ezt követően pedig a Besenyői-tó partján első alkalommal sorra került Rakparti Fesztivál környezetvédelemi fejlesztő programjairól, interaktív foglalkozásairól értesülhetünk. A fentieket, az Egerben megtartott „Együttműködések a szomszédos országokbeli fiatalokkal” projekt, a jogával és villámcsődülettel egybekötött Béke nemzetközi napi rendezvény egészíti ki, záró sorait, pedig a budapesti EVS filantróp önkéntesség élményeiről készült beszámoló színesíti.
Köszönjük szépen Biró Leventének a szerkesztői, valamint minden kedves közreműködőnek az áldozatos munkát, amivel részt vállaltak az újság létrejöttében. A Zöld Nap Egyesület negyedévenként megjelenő kiadványát keresse az egyesület székhelyén/honlapján!
Szerző: Kis Emese