Kedves érdeklődők! Megjelent az új esztendőben az év legelső lapszáma, amely a múlt év októberétől decemberig terjedő tevékeny időszakot foglalja össze. Az évszak legtöbb önkéntes órájával a kézdivásárhelyi Kádár Henrietta büszkélkedhet, akinek gratulálunk és köszönetünket fejezzük ki ezúttal is.
Az októberi Mozgó Délutánon malombajnokság és darts is volt a tevékenységek között, ezen kívül tollasozás, asztaliteniszezés, sakkozás és székjóga várta a mozogni és szórakozni vágyókat. Szintén októberben indult az ingyenes török társalgási klub, immár hatodik alkalommal. A házigazdák az Egyesület török önkéntesei.
November 7-én a Zöld Nap Egyesület partnerségben a Kovászna Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Egyesület folytatta az elkezdődött látogatás sorozatát az Apor Péter Szaklíceum tizedikes diákjaival. A hatékony környezettudatos attitűd fejlesztését ajánlatos minél korábban elkezdeni, vélik a szervezők is. A nemzetközi önkéntességről, a netes világ veszélyeiről és a török kultúráról beszéltek a „Gábor Áron” Szakképző Líceumban nov. 19 és 20-án a Globális Nevelés hete alkalmával. Egyesület törökországi, azerbajdzsáni, partiumi és helyi ESC önkéntesei (Özlem Üner, Merve Sultan, Oláh Brigitta, Ezgi Bozkurt, Biró Zsolt és Nermin Suleymanova) a szervezet elnökével Ráduly Attila vezetésével többórás interaktív tevékenységet tartottak. A zöldek köszönik a meghívást.
Az év utolsó hónapja vetített képes török nemzeti esten mintegy hatvan résztvevő ismerkedett a török kultúrával. Az esemény házigazdái az Egyesület török önkéntesei voltak. Az Egyesület huszonnyolcadik alkalommal szervezett nemzeti estet, Törökországot hatodszor sikerült bemutatniuk, hangzott el, többek között az elnök, Ráduly Attila köszöntő beszédében. December közepe a karácsonyra készülés jegyében telt el a zöldek háza táján is, megpörögtették színes programjukkal a családokat a W. Wegener Parkban szervezett Karácsonyi gyermekvárosban.
A Zöld Nap suliban a Ne pazarolj, élj többet! mottóval együtt hangolódott Karácsonyra a kézdivásárhelyi Apor Péter Szaklíceum, a Nagy Mózes Főgimnázium, a Turóczi Mózes Általános Iskola, a dálnoki Darkó Jenő Általános Iskola, a kézdimartonfalvi Általános Iskola diákjaival. Több mint 220 fiatal kapcsolódott be a tevékenységükbe, akik a különböző hulladékokból elkészített termékek során megtapasztalhatták, hogy a zöld karácsony megvalósítása nem csupán a környezetünk védelmét biztosítja, de ez a legsikkesebb módja a karácsonyi ünnepek leforgatásához. A zöldek köszönik a meghívásokat és örömüket fejezik ki, hogy együtt tevékenykedhettek.
A törökországi Özlem Üner a „Be Active, Be Green” projekt önkéntesével Fülöp Tímea a Zöld Nap Egyesület szakmai gyakornoka készített egy remek interjút. Az éves kiértékelőn és beszámolón az elnök, Ráduly Attila kiemelte, hogy az év önkéntese címet a zabolai Gál Bíborka (387 önkéntes óra/év) érdemelte ki, aki második éve segíti a szervezet elismertségét, munkáját. Az Egyesület háláját, elismerését és köszönetét fejezi ki a befektetett munkájáért. Gratulálunk Neki és további kitartó munkát kívánunk az új évben is!
A Zöld Nap Egyesület negyedévenként megjelenő kiadványát keresse a szervezet székhelyén/honlapján!
Szerző: Hodor Enikő