A Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával immár tíz éve, hogy rendszeresen rendezi meg a Mozgó Délután elnevezésű eseményt, melynek ötvenhetedik változatára október 1-én kedden került sor. A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület Facebook oldalán.
A nagy hagyománynak örvendő esemény célja ezúttal is az volt, hogy felhívják a figyelmet az egészséges életmódra és az egészségmegőrzésre, ezt a mozgás népszerűsítésén túl kísérő programokkal is igyekeztek elősegíteni. Az év ötödik Mozgó Délutánjára mintegy ötvenen jöttek el, akik többek között tollasoztak, asztaliteniszeztek, sakkoztak Perdi Róberttel, székjógáztak Hodor Enikővel, szaladtak, a kisebbek mikádóztak, origamiztak, jengáztak és a szervezőknek köszönhetően pedig különböző fajátékokat próbáltak ki. De nagy népszerűségnek örvendett Beke István áltat tartott darts bemutató. A szervezők nagy örömére nemtől, korosztálytól függetlenül sokan ki is próbálták ezt. A keddi esemény legnépszerűbb programja a harmadik alkalommal megszervezésre kerülő malom bajnokság bizonyult, melyet a székelyföldi malomjáték-mozgalom vezetője és a Malom-világszövetség (Welt Mühlespiel Dachwerband, WMD) alelnöke a csíkszeredai Sánta Elemér vezetett le.
Tizenketten neveztek be a több órás versenyre, ahol az alábbi eredmények születtek:
- helyezett: Perdi Róbert
- helyezett: Kis Csenge
- helyezett: Csavar Eszter
Dicséretben részesült azerbajdzsáni ESC önkéntes Nermin Suleymanova. A helyezetteknek ezúton is gratulálunk! Az eseményt a tervek szerint egy hónap múlva újra megszervezik, így aki lemaradt jöhet következőkor. Az orvosok előszeretettel ajánlják mindenkinek a nevetést, mert jót tesz az egészségnek. Ez a program minden bizonnyal sok mosolyt csal az arcokra. A mosoly és a jó hangulat mindenképp biztosított.
A rendezvény lehetőségét a Kézdivásárhely Önkormányzata, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt és az Európai Szolidaritási Testület biztosította.
Szerző: Ráduly Attila
Fotó: Özlem Üner és Ezgi Bozkurt