Március 13-án a Gosp-Com kft partnerségben a Zöld Nap Egyesülettel folytatta a tavaly télen elkezdett látogatás sorozatát a lécfalvi Integrált Hulladékkezelő központba. Szerda reggel a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Gimnázium második osztályosai tekinthették meg a 2017 októberében megnyílt Hulladékkezelő központot. A 18 kíváncsi kisiskolást és kísérőjét az ECO Bihor kft képviselői fogadták. A látogatáson készült fotók megtekinthetők az egyesület Facebook oldalán.
A hűvös, szeles időjárás ellenére a diákok érdeklődően tekintették meg a 16 hektáros telep minden kis zugát, meglepődésüket fejezve ki főképp a különböző nagy kapacitású gépek iránt. A szervező intézmények fontosnak tartják az idei évben is folytatni a hulladékkezelő központ látogatását gyerekek által, hiszen az igazán hatékony környezettudatos attitűd formálásnak már gyermekkorban el kell kezdődnie. Elengedhetetlen, megértsük és elkezdjük a megtermelt hulladékot csökkentenünk, valamint külön-külön gyűjtenünk! A látogatás célja volt felhívni a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára, arra ösztönözve őket, hogy tartsuk be az erre vonatkozó szabályokat, hiszen gyerekeink, mindannyiunk jövőjének tisztasága, valamint a szemétszámlánk vaskossága függ tőle. A látogatás során többek között megtudtuk, hogy az elmúlt másfél évben a lécfalvi hulladékkezelő központ területére több tízezer tonna hulladék érkezett, melynek akár 60%-a is újrahasznosítható lenne, ha azt nem a kommunális, hanem a szelektív gyűjtőkbe helyeznénk el.
A látogatás végén a tanulók egy kis ajándékcsomaggal térhettek haza. A szervezők a gyerekek nevében köszönik a kézdivásárhelyi Önkormányzatnak, hogy felvállalta a diákok szállítását.
Szerző: Derzsi Katalin
Fotó: Miguel Paya