Breaking News

Híreink

Kommandón került megszervezésre a környezettudatosságra nevelő tábor

Csutortok (121)

Június 19 – 22. között hetedik alkalommal került megszervezésre a töretlen sikernek és érdeklődésnek örvendő Természet – Az élet forrása elnevezésű tábor. A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület által nyolc évvel ezelőtt életre hívott tábor társszervezésében már hatodszor vett részt a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület (ADI SIMD) aki mellé az idén is a kézdivásárhelyi Önkormányzat támogatói szerepet vállalt, hiszen közös érdek az, hogy hangsúlyt fektessenek a fiatalok képzésére, környezettudatos életre való nevelésére, valamint a környezetbarát életmód elsajátítására, hiszen közös érdek az, hogy hangsúlyt fektessenek a fiatalok képzésére, környezettudatos életre való nevelésére, valamint a környezetbarát életmód elsajátítására. A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület Facebook oldalán.

A Kovászna Megye Tanácsához tartozó közösségfejlesztési egyesület lehetőség szerint támogat minden olyan civil kezdeményezést, amellyel be lehet vonni a megye lakosságát az őket érintő kérdésekbe. A táborban résztvevő 10 és 16 év közötti gyerekek Kézdivásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Albisból, Kézdiszentlélekről, Zaboláról és Kézdiszentlélekről érkeztek. Négy napon keresztül gazdag, változatos programokon, foglalkozásokon vettek részt, amelyet öt önkéntes felnőtt vezetett azzal a céllal, hogy a felelős, környezettudatos magatratást minél hatékonyabban kialakítsa, az emberi életminőség generációkon átívelő, hosszabb távú fenntartást, és az ehhez szükséges holisztikus látásmódót tágítsa. A játékos bemutatokkal tarkított foglalkozásokon a résztvevők megtanulhatták a hulladék helyes szétválasztását, az újrahasznosítás fontosságát és hasznosságát, valamint hasznos információkat kaphattak a digitális világ veszélyeiről is.

A Zöld Nap Egyesület Heal the earth, reloaded edition II projektjének grúz, örmény és török önkéntesei színes, képekkel gazdagon illusztrált előadások, videók segítségével ismertették meg a fák és a madarak fontos szerepét. A táborlakók számára is érthető számadatokkal és példákkal igyekezett felkelteni a gyerekek figyelmét arra, hogy miért fontos tudatosan figyelni a környezetünkre. Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke kiemelte: „Töretlen sikernek örvend a tábor, amióta először megszerveztük, folyamatosan várjuk a megye különböző településeiről a természet iránt érdeklödő fiatalokat. A zöld nevelés a legfontosabb célunk, ez minden tevékenységnek a része, az ébresztőt követő reggeli tornától, egészen a hulladékgazdálkodási, újrahasznosítási témákat érintő előadásokig, illetve az olyan tevékenységeket is beleértve, amelyekben a mindenki számára elérhető alternatív közlekedési lehetőségeket próbáljuk népszerűsíteni a görkorcsolyától a bicikliig. A játékok keretében is az újrahasznosítás az egyik visszatérő dolog, például játékokat készítünk toalettpapír gurigából, illetve könnyebb origami hajtogatás is zajlik, ez is új életet ad a papírnak” – tette hozzá az elnök.

„Az, hogy Kovászna megyében jók a hulladékgyűjtési eredmények, nem csupán a jól kialakított rendszeren, nem csak a gyűjtést végző cégek munkáján és a begyűjtő odafigyelésén múlik: a legfontosabb az emberek hozzáállása. Tudjuk, hogy ez egy hosszútávú folyamat, ami működik, de odafigyelést és az információk továbbítását igényli: azt tapasztaljuk, hogy a gyerekeken át a szülőket, nagyszülőket is elérjük, így a végeredmény egy tisztább és egy egészségesebb társadalom lesz. Ezért úgy gondolom, hogy egy ilyen kezdeményezésnek öröm részese lenni!” – mondotta a társszervező Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület igazgatója, Ambrus József

A szervezők és támogatók abban bíznak, hogy a már évek óta működő tábort a jövő évben is a festői környezetben levő Kommandói Táborban szervezhetik meg.

Fotó: Borsó Andrea és Gülcan Babir

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Egyéb híreink