Kerekasztal beszélgetésre került sor

share on:

Április 22-én a tizenkettedik Tavaszi Zöld Napok keretén belül került sor a kézdivásárhelyi civil kerekasztal megszervezésére a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) és a Zöld Nap Egyesület kezdeményezésében. A találkozón tizennégy civilszervezeti képviselő vett részt, jelen volt dr. Szilveszter Szabolcs céhes városbeli alpolgármester is. A fotók a Zöld Nap Egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek!

A jelenlévőket házigazdaként Kocsis Zoltán a Sportiroda vezetője köszöntötte. Ráduly Attila a CIVEK elnöke röviden ismertette az esemény célját és a rövid pár mondatos bemutatkozásokat követően el is kezdődött a két órás szakmai beszélgetés. A találkozó központjába a civil szervezetek mindennapos tevékenységei álltak de egyeztettek a poszt-Covid-időszak együttműködéseiről is.  A beszélgetés formálisabb keretek között folytatódott és rátértek a tulajdonképpeni napirendi pontokra, kiemeltképpen a CIVEK által újra meghírdetett az Év Civil Szervezete, illetve az Év Önkéntese május 3-án lezáruló pályázatára. 

A pénteki kerekasztal beszélgetés második felében az esemény meghívottja Gyergyai Bettina a kézdivásárhelyi Önkormányzat pályázati felelőse számos hasznos információt osztott meg a civil szervezet képviselőkkel a most meghirdetett kulturális, ifjúsági és a sportpályázatok kapcsán. Bettina felhívta a jelenlévők figyelmet a pályázati kiírások pontos megértésére, gyakran előfordul, hogy a pályáztató által kiállított űrlap kitöltése sem teljes. Ugyanakkor ismertette mely mellékletet honnan és hogyan kell beszerezni, kihangsúlyozva, hogy minden kitöltési kérelemnek megvan a maga fontos szerepe, ezért a pályázók vegyék ezt komolyan, mivel egy meg nem adott email cím, telefonszám, dátum akár a pályázat kizárásához is vezethet.

A találkozó sikeresnek bizonyult és megszervezésének hagyományát fenntartja a CIVEK vezetősége az elkövetkezendőkben is. Köszönjük mindenkinek a részvételt!

Szerző: Ráduly Attila

Fotó: Petek Taykan

zoldnap