„Egyenlő esélyt mindenkinek” címmel május 29-én a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület sajtótájékoztatót tartott. A sajtótájékoztató keretén belül Ráduly Attila projektkoordinátor ismertette a projekt célját és pontjait. Fotókért kattintson IDE! Az érdeklődök megtudhatták, hogy a projekt két nagyobb részből tevődik össze a „Hogy legyen holnap is!” esszé és mesepályázat legújabb kiírásából, melynek határideje június 25. A projekt másik része pedig az egy hetes tanulmányi tábor amelyre a résztvevőket az előbb említett pályázat által választódnak ki. A tábort a zöldek az ojtozi Anselmo fogadóban szervezik meg július 14-2O között. Öt tematikus nap lesz: az önkéntesség, az Európai Unió, a környezetvédelem, az elsősegélynyújtás, illetve a szociális problémák napja. A projekt célja, hogy a 15-25 év közötti hátrányos helyzetű fiatalokat (szociális vagy földrajzilag hátrányos helyzetű területről származnak stb.) segítse a társadalomban való mélyebb beilleszkedésben, rávilágítsa olyan tényezőkre, melyek elengedhetetlenek a fenntartható civilizációban. A projekt során a résztvevő fiatalok rá ébredhetnek a civil szervezeti munka fontosságára. A 18 évet betöltött jelenlévőknek lehetőségük van önkénteskedni valamelyik uniós vagy délkelet-európai országba az EVS-sel (Európai Önkéntes Szolgálat). Cél mindenek mellet az is, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok rádöbbenjenek arra, hogy csak azért, mert helyzetük más, mint a többieknek, ha van egy közös út, melyen elindulhatnak, akkor bátran merjenek remélni, hogy nekik is sikerülni fog kellő akarat mellett. Ezért is kapta a projekt az „Egyenlő esélyt mindenkinek” címet. A projekt coach szerepet Derzsi Eszter nagyborosnyói iskolaigazgató-helyettes tölti be. A projekt a Fiatalok Lendületben (Youth in Action) Program 1.2 alpontja révén valósul meg. Szerző: Ráduly Attila