Február 2-án van a Vizes élőhelyek világnapja, ennek apropóján az elmúlt hónapban a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes Gimnázium hatodikos, nyolcadikos diákjai, a Petőfi Sándor Gimnázium hetedikesei, a Molnár Józsiás Gimnázium ötödikesei, hetedikesei, nyolcadikosai és az Apor Péter Szakközépiskola tanulói a Zöld Nap Egyesület közreműködésével különböző játékos tevékenységek, vetített-képes bemutatók segítségével ismerkedtek meg az érintetlen vizes területek állagának megóvásáról. A több mint kétszázötven résztvevővel tartott tevékenységet az egyesület elnöke Ráduly Attila és a Be Active Be Green I, II azeri és török ESC önkéntesei vezették le. Az eseményen készült fotók megtekinthetőek az egyesület Facebook oldalán.
Ezzel az interaktív programmal a környezettudatos nevelésre szerettek volna egy kicsit nagyobb hangsúlyt fektetni, illetve a gyerekek figyelmét felhívni arra, hogy jobban vigyázzanak környezetükre, ne pazaroljanak. A Ramsari Egyezményt 1971. február 2-án írta alá 18 ország képviselője az iráni Ramsar városában. Ez volt az első olyan globális megállapodás, amely valamilyen természeti érték megóvásának céljából jött létre. A víz az egyik legfontosabb éltető elemünk. Félmilliárd évvel ezelőtt a szárazföldi élet is a vízből indult és a mai napig életadó alapelem. Mára egyre értékesebb kinccsé vált, néha már Székelyföldön is nehezebben hozzáférhető. Ezt sajnos túlnyomó részt a vízhez kötött életmódot élő növények és állatok érzik meg. Ezen fajok és rajtuk keresztül természetesen saját magunk védelmét is szolgálja a vizes élőhelyek világnapja.
A Zöld Nap Egyesület köszöni az együttmüködés lehetőségét a pedagógusoknak. A tevékenység az Európai Szolidaritási Testület résztámogatásával valósult meg.
Szerző: Ráduly Attila
Fotó: Özlem Üner és Merve Sultan Vural