Augusztus 6 – 9 között a Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával huszonhetedik alkalommal szervezett napközis tábort a céhes városban. A táborba harminckilenc 6 – 10 éves helybéli, torjai, csernátoni, gelencei, kézdiszentkereszti iskolás gyerek kapcsolódott be, akik naponta 9 – 16 óra között különböző, tematikusan felépített tevékenységen vehettek részt. Az eseményről több száz fotó és számos rövid videófelvétel készült, melyekből a legemlékezetesebbek az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.
A tábor számos célja közül az egyik kétségtelenül az is, hogy a sportot kedvelő, a természetet szerető gyerekeket megtalálják, illetve ők is megtalálják az egyesületet annak érdekében, hogy tartós kapcsolat alakuljon ki köztük, azaz rendszeres résztvevőivé váljanak programjaiknak. A gyerekeknek olyan játékos tevékenységeket szerveztek, mely által felhívták figyelmüket a környezettudatosság és az egészséges életmód fontosságára. A tábor nemcsak szituációs gyakorlatokból állt, hanem rengeteg kommunikációs, ráhangoló-hangulatoldó, valamint mozgásos programot is tartalmazott. Ugyanakkor izgalmasabbnál izgalmasabb csapatjátékokban, valamint gondolkodást fejlesztő stratégiai játékokban vettek részt, de a kézműves-tevékenység, az origami és a hagyományos reggeli torna sem hiányzott a programból. A napközis tábor keretén belül volt még számos labdajáték, teremfoci, tánc tanulás, meseolvasás, asztaliteniszezés, kosárlabdázás, tollasozás, malmozás és a sakkozás alapjainak az ismertetése is szerepelt.
Mindezek mellett a tábornak meghívottja is volt Gál László kézdivásárhelyi ökológus, a Transylvanian Wildlife projekt részéről előadást tartott a madarak fontosságáról. Kocsis Zoltán Sportiroda vezető pedig naponta egy egy sikeres labdarúgással emelte a Zöld Nap-pali bejárós tábor programjának a színvonalát. A foglalkozásokat nemcsak a diákok, hanem a szervezők is nagyon élvezték. A tábor tevékenységébe a Be Active Be Green projekt hat ESC önkéntese is bekapcsolódott. A négy nap alatt igazi barátságok köttettek, új ismereteket szereztek a gyerekek, sok kalandos feladattal, élménnyel lettek gazdagabbak.
Szerző: Ráduly Attila
Partner: Communitas Alapítvány, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt és az Európai Szolidaritási Testület
Fotó: Venczel Tamás és Tugce Ilikci