Február 25-28 között a Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával harmincadik alkalommal szervezett napközis tábort a céhes városban. A táborba huszonkét 6 – 10 éves helybéli, szentléleki és négyfalusi iskolás gyerek kapcsolódott be, akik naponta 9 – 16 óra között különböző, tematikusan jól felépített tevékenységen vehettek részt. Az eseményről több száz fotó és számos rövid videófelvétel készült, melyekből a legemlékezetesebbek az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.
A táborban a számos szituációs gyakorlatok mellett megtalálható volt rengeteg mozgásos program. Ugyanakkor a gyerekek izgalmasabbnál izgalmasabb csapatjátékokban, valamint gondolkodást fejlesztő stratégiai játékokban vettek részt, de a kézműves-tevékenység, az origami és a hagyományos reggeli torna sem hiányzott a mostani programból sem. A napközis tábor keretén belül volt még számos labdajáték, teremfoci, tánc tanulás, meseolvasás, kosárlabdázás, tollasozás, malmozás is szerepel. Mindezek mellett a táborozók meglátogatták az Amrita Kft csodálatos műhelyét László Károly keramikus interaktív kalauzolásával és a kézdivásárhelyi Patikamúzeumot is, amit Dósa Csaba a kézdivásárhelyi turisztikai iroda vezetője mutatott be. Kocsis Zoltán Sportiroda vezető pedig naponta egy egy sikeres labdarúgással emelte a Zöld Nap-pali bejárós tábor programjának a színvonalát.
A foglalkozásokat nemcsak a diákok, hanem a szervezők is nagyon élvezték. A tábor tevékenységébe a helyi önkéntesek mellett a Be Active Be Green II projekt öt ESC önkéntese is bekapcsolódott. A négy nap alatt igazi barátságok köttettek, új ismereteket szereztek a gyerekek, sok kalandos feladattal, élménnyel lettek gazdagabbak.
Partner: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt és az Európai Szolidaritási Testület
Szerző: Ráduly Attila
Fotó: Venczel Tamás, Biró Zsolt és Merve Sultan Vural