Breaking News

Híreink

Gyerekjógával, sakkal vette kezdetét az évnyitó Mozgó Délután

_ZNE1147

A Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával betartva a járványügyi korlátozásokat immár nyolcadik éve, hogy rendszeresen rendezi meg a Mozgó Délután elnevezésű eseményt, melynek harminckilencedik változatára szerdán február 2-án került sor. A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület Facebook oldalán.

A nagy hagyománynak örvendő esemény célja ezúttal is az volt, hogy felhívják a figyelmet az egészséges életmódra és az egészségmegőrzésre, ezt a mozgás népszerűsítésén túl kísérő programokkal is igyekeztek elősegíteni. Az év első Mozgó Délutánjára több mint 50 személy látogatott ki. A „csendesebb” gyerektevékenységek közé tartozott a színezés, kézműveskedés újrafelhasznált anyagokkal: például vécépapír-gurigából készült rakéta. Emellett lehetett szaladni, asztaliteniszezni, gombfocizni a Puskás Ferenc Gombfoci Klubbal, sakkozni a Pro Pectus Egyesülettel, és Hodor Enikő által a kicsik betekintést nyertek az egyensúly-gyermekjóga világába is, ezáltal sokkal színesebb lett a hét közepe.

A rendezvényt a tervek szerint március 1-én is megszervezik, így aki lemaradt jöhet következőkor. Az orvosok előszeretettel ajánlják mindenkinek a nevetést, mert jót tesz az egészségnek. Ez az esemény minden bizonnyal sok mosolyt csal az arcokra. A mosoly és a jó hangulat mindenképp biztosított.

A rendezvény lehetőségét az Európai Szolidaritási Testület biztosította.

Fotó: Nane Sahakyan

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Egyéb híreink