Breaking News

Híreink

Görgőzéssel, dekázással vette kezdetét az évnyitó Mozgó Délután

_ZNE1183

A Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával immár hatodik éve, hogy rendszeresen rendezi meg a Mozgó Délután elnevezésű eseményt, melynek harmincharmadik változatára szerdán február 26-án került sor. A rendezvényen készült fotók az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek. 

A nagy hagyománynak örvendő esemény most is elsősorban a kézdiszéki fiatalok bevonására összpontosult, de családoknak szóló programok sokasága színesítette az ingyenes rendezvényt. Alkalmanként a kisgyerekektől a felnőttekig minden korosztály képviselteti magát és kellemesen tölti el a két és fél órát. A februári Mozgó Délutánon több mint százan fordultak meg, akik többek között asztaliteniszeztek, szaladtak, mokuruztak, mikádóztak, görgőztek a KSE kerékpárszakosztályával, gombfociztak Puskás Ferenc Gombfoci Klubbal és a szervezőknek köszönhetően pedig különböző kifestőket és társasjátékokat próbáltak ki. Ezenkivűl a jelenlévők betekintést nyerhettek az Egyensúly Gyermekjógába is Hodor Enikő által, aki egy órás interaktív bemutatót tartott. Az esemény zárásaként a szervezők egy labdapattogtató bajnokságot, népiesebben pöcögtető került megszervezésre. A több kategóriában meghirdetett dekázási verseny első helyezettje Bede Roland lett, másodiknak Dumitru Beáta Andrea került ki győztesnek. A képzeletbeli dobogó harmadik helyéért ádáz csatát vívott egymással Bánffy Szabolcs és Sipos Szabolcs, az ezüstérmet pedig az előbbi szerezte meg, két ponttal megelőzve az utóbbit. 

A rendezvényt a tervek szerint márciusban is megszervezik, így aki lemaradt jöhet következőkor. Az orvosok előszeretettel ajánlják mindenkinek a nevetést, mert jót tesz az egészségnek. Ez az esemény minden bizonnyal sok mosolyt csal az arcokra. A mosoly és a jó hangulat mindenképp biztosított.

A rendezvény lehetőségét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és az Európai Szolidaritási Testület biztosította.

Szerző: Ráduly Attila

Fotó: Asiye Demirci és Mariam Sargsyan

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Egyéb híreink