Csapatépítő tréninget szervezett Csernátonban a Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (BIT). A Fiatalság és hagyomány című esemény célja a BIT tagszervezetei képviselőinek megismerkedése, valamint a nyári ifjúsági eseményekről való bővebb tájékoztatás, tájékozódás volt. Molnár Gábor BIT-elnök köszöntőjében azt hangsúlyozta a résztvevőknek, fontosnak tartja, hogy a megyében új lendületet kapjon az ifjúsági szervezeti élet, a fiatalság helyi, megyei és országos szinten is kivegye részét a közösségszervezési, valamint a képviseleti munkából. „Ez a csapatépítés időszaka, amelyben minél több fiatalt meg kell nyernünk a közös tevékenykedésnek. Azt sem kell elfelednünk, hogy a helyi ifjúsági szervezetekben aktiváló fiatalok a BIT révén az országos ifjúsági életnek is részei, tagjai a Magyar Ifjúsági Értekezletnek” – összegezte a BIT-elnök, aki a soron következő nyári programok közül a MIÉRT-focikupáról, az EU-táborról, valamint a Félszigetről szólt bővebben a jelenlévőknek. A csernátoni összerázó találkozón az Alsórákosi Ifjúsági Szervezet, a Brassói Magyar Diákszervezet erdész szakosztálya, a Nebulónia, valamint a BIT tagjai vettek részt. A nap első felében az alsócsernátoni Haszmann Pál Néprajzi Múzeumot látogatták meg a fiatalok, délután pedig a környezetvédelem terén tevékenykedő civil szervezetek működésébe nyertek betekintést a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület három képviselőjének ismertetőjéből. Ráduly Attila egyesületi elnök, Lakatos Éva sepsiszéki alelnök, illetve György Attila, az egyesület önkéntes koordinátora a két éve működő zöld szervezet több mint százötven, a legkülönbözőbb tevékenységi területeket felölelő eseményeit foglalta össze röviden. Az eredetileg Kézdin alakult, mára székelyföldi szervezetként működő egyesület fontosabb megmozdulásai közé tartozik egy játszótér környezetkímélő anyagokból és önkéntes munkából való létrehozása Kézdivásárhelyen, a Vásárolj helyi terméket! című kampány, amelynek keretében a vásárló lokális öntudata és a munkahelymegőrzés összefüggésére igyekeztek rávilágítani, valamint a Nemere útja című nagyszabású akció, amely révén Felső-Háromszék egy 230 km-es szakaszát alakítják ki (számos partnerrel karöltve) túrázásra alkalmas, jelzésekkel ellátott zöld útvonallá. A beszámolót élénk érdeklődés fogadta, a legnépszerűbb téma a helyi termékekre vonatkozó kampány volt, amelynek kapcsán a hallgatóság a globalizáció hátrányait is említette a beszélgetésben, a szervezők pedig – kiegészítésként – azt is hangsúlyozták: nem kereskedelmi meggondolás vezérelte őket a kampány elindításakor. A fő cél annak tudatosítása volt, hogy a közvetlen közelünkben gyártott, jó minőségű termékeket első sorban nekünk kell értékelnünk, fogyasztanunk, ráadásul, a tudatos vásárlói magatartás kialakulásának hosszú távon a munkahelyek megőrzésében is szerepe lehet. A beszélgetés után a Brassó megyei fiatalok Ika várát tekintették meg, este pedig közös népdalénekléssel zárták a csapatépítő programot. Szerző: MIÉRT sajtóiroda Fotó: György Attila
2 válasz
Facebook adatlapunkon még több fotó
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.216702921686312.53774.100000398162982
Facebook adatlapunkon még több fotó
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.216702921686312.53774.100000398162982