A Zöld Nap Egyesület alakulása óta már több alkalommal hirdetett fotópályázatot. Az idén nyáron az ötödikkel rukkoltak elő, amelynek a témája Ember és Természet volt. A fotópályázatra beérkezett legjobb alkotásokat az ojtozi Anselmo fogadó több száz megtekintője után október elejétől a sepsiszentgyörgyiek nézhetik meg. A sepsiszentgyörgyi megnyitóra október 7-én 17 órától kerül sor a Bástya kávézó első emeletén. A pályázat célja a fotósok művein keresztül felhívni a figyelmet az ember és a természet közötti szoros kapcsolatra annak szépségeire és értékeinknek megóvására. A pályázat megjelenésére, lebonyolítására a zoldnap.info portál adott helyet. A négy hét beküldési idő alatt 111 versenyző 328 fotója érkezett a szervezet e-mail címére. Jelenleg 28 versenyző 40 alkotása tekinthető meg. Ez nem jöhetett volna létre a Kovászna Megye Tanácsa, Betlehen Gábor Alap, a Niko Kft, a Bástya kávézó segítsége nélkül. Ezúton is köszöni a szervező egyesület a támogatásukat. Vándorkiállítás lévén még ezenkívül két székelyföldi városban (Kézdivásárhely és Kovászna) lesznek megtekinthetőek a legjobb fotók. A kiállításra került pályaműveket megtalálhatja az alábbi linken . Nyertesek névsora: I díjazott: : Egyed János – Barát(Csíkszereda) II. díjazott: Urák István (Köpec) – Front III. díjazott: Moldován Zsolt (Kézdivásárhely) – Zöld Dombok Dicséretben részesült: Miklós Károly (Sepsiszentgyörgy) – A természet lágy ölén Vremir M. Márton (Kolozsvár) – Ne bánts Tóth Tamás (Debrecen)- Ködös reggelen Közönségdíjban részesült: Péter Dániel (Marosvásárhely) – Boglárka tündérke Gratulálunk minden nyertesnek! Szerző: Ráduly Attila