Egy lehetőség, mely nem véletlenül adódott

Önkéntesség. Mostanra már a kedvenc tevékenységemmé vált, bár bevallom, az elején nem így volt. A legtöbb ember, mikor meghallja ezt a szót arra gondol, hogy neki is van elég gondja, miért kellene mással is foglalkoznia, és még ráadásul úgy, hogy ő semmit sem kap ezért cserébe. Ezek az emberek nagyot tévednek, sajnos vagy nem sajnos, de én is így jártam. Ugyanis rengeteg mindent kapunk mindezért cserébe, legfőképp élményeket, de ezenkívül új barátságokat, végtelen pozitív energiát és tonnányi szeretetet másoktól. Amikor épp végzek valamilyen önkéntes tevékenységet folyamatosan mosolygok, és nem, nem azért, mert muszáj, ez ösztönösen jön, egyszerűen nem lehet visszatartani.

Látni másokon, hogy igen is boldogak és tetszik az amiért te megdolgoztál, fantasztikus érzés. Igazából leginkább azokat a tevékenységeket szeretem, amin gyerekek vesznek részt, ugyanis imádom a gyerekeket és nem kell annál nagyobb öröm, mint, hogy látni egy gyerek mosolyát. Persze ezzel nem azt mondom, hogy a többit nem szeretem, ez nem így van, sőt. Számomra az a boldogság, ha mindenki boldog. Teljes szívemből örvendek, hogy a Zöld Nap Egyesület önkéntese lehetek, ugyanis az egyesületnél mindent megtesznek ennek érdekében. Emlékszem a legelső esemény, amin részt vettem egy Mozgó Délután volt. Bevallom nagyon izgultam, hogy milyen lesz és hogy milyenek lesznek az emberek. Viszont, őszintén, semmi túlzás nélkül mondhatom, hogy nem volt okom aggódni. A legelső perctől kezdve, ahogy beléptem a helyszínre mindenki igyekezett hozzám szólni és segíteni abban, hogy minél hamarabb megismerkedjünk. Attól a naptól kezdve éreztem, hogy kaptam egy második családot is az élettől. Nincs olyan önkéntes, aki ne szeretettel és segítőkészséggel fordulna feléd. Azon a napon döntöttem el, hogy igenis szeretnék ide tartozni.

Az egyesület által az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) önkéntesekkel is megismerkedtem, és nekik hála más országok kultúráját ismerhetem meg, tanulhatom a nyelvet és országszerte ismeretségeket köthetek. A tavalyi évben egyik EVS önkéntesnek hála két dolgot is megtanulhattam. Az első az az, hogy hogyan kell megszerkeszteni egy igazán vagány oklevelet, a másik pedig az, hogy nem számít, hogy nem ismeritek egymást vagy éppen egymás anyanyelvét nem beszélitek, mégis összetartóak tudtok lenni és megérteni egymást, amikor kell. Nagy-nagy boldogsággal töltött el, hogy az idén én segíthettem nekik a magyar nyelv elsajátításában, ami nem csak nekik volt hasznos, hanem nekem is, hiszen ezáltal gyakoroltam az angol nyelvet (vagy éppen újra tanultam) és segített legyőzni több félelmem is, mint például azt, hogy kiálljak több ember elé egyedül. Egy másik kedvenc eseményem még például a Tekerj egy jó célért volt, ugyanis az emberek kimozdultak, együtt voltak, és összefogtak. Én úgy gondolom, hogy ezek az események nem csak hangzásra fantasztikusak, hanem gyakorlatban is. Élveztem, én adtam át az egyik megállónál a pontokat (pontosabban én is), minden emberrel váltottam pár szót, ha csak azokra a szavakra gondolok, máris jobb kedvre derülök, ugyanis egy köszönöm szónak vagy épp egy őszinte mosolynak hatalmas ereje van.

Jó érzés még mai napig, hogy azok az emberek akikkel találkozom egy esemény során, nem számít, hogy hol vagyunk, felismernek és köszönnek. Hiszem, hogy ezekkel a programokkal nem csak élményeket nyernek az emberek, hanem mindenki új ismeretségeket köt. Estig sorolhatnám az eseményeket, de nem teszem. Csak annyit tudok mondani, hogy soha sem bántam meg, hogy részt vettem rajtuk, és nagyon remélem még sokáig tehetem ezt. Jó érzéssel tölt el, hogy az egyesület által tehetek másokért, a földünkért, és persze magamért, a jövőmért. Igenis elmondhatom a gyerekeimnek majd, hogy soha nem szabad félni belekezdeni valami újba, hiszen az a lehetőség nem véletlenül adódott. Hálás vagyok, hogy az élet így hozta és én is önkéntes lehetek.

Szerző: Harai Adrienn