Ember és Természet címmel hirdetett fotópályázatot a Zöld Nap Egyesület. A kiállítás harmadik helyszíne a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház földszinti terme, ahol a 40 legjobb alkotás nézhető meg két héten keresztül. A megnyitóról készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület facebook oldalán! A jelentkezők munkáit augusztustól négy héten át várták, a pályázatra lebonyolítására a zoldnap.info portál adott helyet. A beküldött fotókat négytagú, független zsűri – Nagy Lajos, Bede Gábor, Kelemen Gábor és Vetró András – bírálta el. A legjobb 40 munka – 28 versenyző alkotása – első helyszíne szeptember 20-án az ojtozi Anselmo fogadóban volt. A kiállítás több helyszínre is vándorol, így az Anselmo fogadó több száz látogatója után októberben a sepsiszentgyörgyi Bástya kávézó első emeletére is eljutott, most meg a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház földszinti termében tekinthető meg. Utóbbit Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke nyitotta meg hétfőn délután. Kifejtette: a verseny célja a fotósok művein keresztül felhívni a figyelmet az ember és a természet közötti szoros kapcsolatra, annak szépségeire és értékeink megóvásának fontosságára. Ismertette a pályázat nyerteseinek névsorát: I. díjat kapott a csíkszeredai Egyed János Barát c. fotója, II. lett Front c. munkájával Urák István Barótról és III. helyezést ért el Zöld Dombok c. fotójával Moldován Zsolt Kézdivásárhelyről. Dicséretben részesült Miklós Károly Sepsiszentgyörgyről A természet lágy ölén c. munkájával, Vremir M. Márton Kolozsvárról Ne bánts c. alkotásával és Tóth Tamás Debrecenből Ködös reggelen c. fotójával. Boglárka tündérke c. fotójáért közönségdíjban részesült a marosvásárhelyi Péter Dániel. A sepsiszentgyörgyi kiállításon a Bástya kávézó tulajdonosa Horváth Zoltán felajánlott Urák István baróti pályázó számára 150 lej értékben egy vásárlási utalványt amit a helyszínen fogyaszthatott el. A Zöld Nap Egyesület elnöke továbbá ismertette, hogy az elkövetkezőkben még Kovásznán a Tourinfo iroda emeleti termében lesz megtekinthető a vándorkiállítás. A kiállítás nem jöhetett volna létre a Betlehen Gábor Alap, a Niko Kft és a Vigadó segítsége nélkül. Ezúton is köszöni a szervező egyesület a támogatásukat. Szerző: Ráduly Attila Fotó: György Andrea