A Don`t trash our future:RRR projekt önkéntesei a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző X. B osztály közössége előtt tartottak előadást március 21-én. A fent említett közösség az utolsók között volt, akiknek lehetőségük adódott megismerkedni Haykuhi Harutyunyan örmény, valamint Isabel Fernandez spanyol EVS önkénteseket, hiszen a projekt lassan a végéhez közeledik és hamarosan visszatérnek szülőhazájukba. Az eseményen készült fotók megtekinthetőek az egyesület Facebook adatlapján.
A szerda délelőtti eseményen az egy évig itt tartozkodó EVS önkéntesek mutatták be kultúrájukat, a nők helyzetét, és különbőző nemverbális viselkedési formákat. Elsőként Ráduly Attila a Zöld Nap Egyesület elnőke köszöntötte a diákokat, majd Haykuhi Harutyunyan örmény önkéntes, pszihológus a nemverbális magatartási formákról beszélt a diákoknak. A bemutatás sorozatát Isabel Fernadez vette át, aki szülőhazáját mutatta be, teletűzdelve érdekesnél érdekesebb információkkal, feltárva és helyet adva a spanyol sztereotípiáknak is. A tizedikes diákok érdeklődése főként a spanyol fesztiválók, sportok körül körvonalazódott.
A rövid szünetet követően újra Haykuhi Harutyunyan vette át a szót, aki a doktori disszertációját is képező téma világába vezette be a diákokat, ami nem másmint a nők helyzete Örményországba. Az előadások jobb megértése céljából Derzsi Katalin tolmácsolta.
A Zöld Nap Egyesület köszöni a meghívást a Bod Péter Tanitóképző munkatársának Kis Emesének, valamint Tuzson Erika osztályfőnőknőnek.
Szerző: Derzsi Katalin
Fotó: Ráduly Attila