Breaking News

Híreink

Az idei Gyerkőcfesztiválon is Pörögtek a családok

Június 1 -én a kézdivásárhelyi W. Wegener Parkban megszervezett Gyerkőcfesztiválon pöröghettek a családok. A hat fordulóból álló vetélkedőre 24 család nevezett be, célja volt a családok összekovácsolása egy összetett program keretében, amely egyaránt fektetett hangsúlyt a szórakozásra, valamint a mozgásra, a különböző sportágak játékos megismerésére, végrehajtására és annak megoldására is. A rendezvényen készült fotók megtekinthetők az egyesület Facebook oldalán.

Zöld Nap Egyesület vetélkedőjére ezúttal huszonnégy család nevezett be (összesen 77 személy), akik sikeresen hajtották végre a számukra kijelölt változatosabbnál változatosabb feladatokat. A családoknak egyesítve erejét, tudását, alkotókedvét, kicsik és nagyok közösen együttműködve összesen hat feladatot kellett időre megoldaniuk. A feladatokban többek között megtalálható volt a rajzolás, a pohár fújás, a szivacsos vizes utazás, az amőba és a különböző fejtörő is. A helyes megoldások pontokat jelentettek, amelyek közelebb vitték a benevezett csapatokat a nyeréshez. 

Pontegyezőség esetén a helyezésről a mért idő sorrendje és a telefonon feltett találoskérdések voltak a döntőek. A feladatok teljesítése és összesítése után a képzeletbeli dobogó két első fokára a Foci csapata (Orbán Magor és Orbán Levente) és a Balerinák csapata (Szabó Tímea, Szabo Lili és Szabó Vivien), a másodikra a Minecraft (Albert Attila, Albert Árpád és Albert Rettegi Izabella) csapata. A harmadikra a Huni csapata (Horváth György, Horváth Icuka és Horváth Hunor).

Dicséretben részesült a Férfiak csapata (Csáki Antal Zoltán, Csáki Antal Zádor és Mihaiteanu László). Az első öt család, oklevelek mellett egy-egy kisebb ajándékcsomaggal térhettek haza. 

A szervezők köszönik a családoknak a részvételt, a 13 önkéntesnek a segítségüket, valamint a fesztivál főszervezőinek a meghívást.

Szerző: Ráduly Attila

Fotó: Venczel Tamás és Bíró Merve Sultan

Megosztás

Egyéb híreink