A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által kezdeményezett, idén negyedik alkalommal megszervezésre kerülő Adj, király, katonát! elnevezésű vetélkedő célja a családközpontú életszemlélet közvetítése, és a gyermek szerepének kihangsúlyozása a család, a társadalom szempontjából.
A kézdivásárhelyi állomás helyi partnere a Zöld Nap Egyesület.
A négy évvel ezelőtt elindított rendezvénysorozat az Áldás, népesség mozgalom céljaihoz illeszkedik. Azt szeretnénk, hogy a résztvevőkben az összeállított szöveggyűjtemény és a verseny próbái során felértékelődjék a család szerepe. A verseny a IV–VIII. osztályos tanulókat célozza meg. Az említett korosztály (10–15) képezi azt a réteget, mely a kamaszkor küszöbén még alakítható élet- és világszemléletet feltételez.
A célcsoport számára idén Erdély 21 településén szervezünk vetélkedőt: Baróton, Brassóban, Borszéken, Csernátonban, Csíkszeredában, Désen, Désfalván, Déván, Dicsőszentmártonban, Homoródszentpálon, Kézdivásárhelyen , Kolozsváron, Kovásznán, Küküllődombón, Marosvásárhelyen, Nagybányán, Nagyenyeden, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Szamosújváron és Szilágysomlyón. A regionális versenyekre 2010. február folyamán kerül sor, lebonyolításukban helyi szervezetek, iskolák, magánszemélyek vesznek részt. Az egyes településeken 30–100 gyerek versenyzik háromfős csapatokban. A legügyesebbek részt vehetnek az országos döntőn, március 13-án, Kolozsváron.
Elsőként a nagyváradi elődöntőre került sor (január 23-án), ezt követően Nagybányán is összemérték tudásukat, kreativitásukat a kisiskolások (január 30-án).
A héten négy helyszínen lesz regionális döntő: Kolozsváron és Szilágysomlyón (február 11-én), Homoródszentpálon (február 12-én), valamint Marosvásárhelyen (február 13-án).
A további elődöntők helyszínei: Borszék (február 19.), Brassó, Déva (február 20.), Désfalva (február 25.), Kézdivásárhely , Küküllődombó (február 26.), Csernáton, Dicsőszentmárton és Szamosújvár (február 27.).