Breaking News

Híreink

A gelencei Nádika fürdőhöz bringáztak

Nadika teto

Augusztus 20-án az év harmadik biciklitúrájára került sor a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület szervezésében. A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület Facebook oldalán.

A kerékpártúra rendhagyónak bizonyult, nemcsak a jeles napra való tekintettel, hanem annál is inkább mert a túrát a szervezők ezúttal a kisgyerekes családoknak is szánták. Így a legkisebb résztvevő az alig 1 éves 7 hónapos Orosz-Fekete Dorka volt, aki az édesanyja biciklijén fedezhette fel csodálatos vidékünket. A kicsikre és a melegre való tekintettel a túra a megszokottól eltérően, délután három órakor vette kezdetét a Sportcsarnok előtti térről, ahonnan a 21 fős csapat Fortyogófürdőre tekert, Szentkatolnát érintve a Nemere Útján végighaladva ért el a gelencei Nádika fürdőhöz.  

Az elmúlt hetekben kalákával kialakított Nádika feredő hideg vize, igencsak nyugtató hatással bizonyult, minden résztvevő előszeretettel pihentetvén lábait benne. A megérdemelt pihenő után, a csapat feltekert a gelencei Nádika-tetőre is, ahol a gyönyörű táj, a már majdnem lemenőben lévő nap sugarai elkápráztató élménnyel zárta a napot.

A szervezők köszönik mindenkinek a türelmét, a kitartást, a családias hangulatot, amelyben a túra zajlott és támogatóinak a lehetőséget, hogy a bicklitúrák, valamint a Nemere Útja projekt folyamatos népszerűsítése megvalósulhat. A zöld naposok szeptember 16-án a hagyományos évadzáró kerékpártúrával folytatják a biciklis megmozdulást.

Szerző: Derzsi Katalin

Fotó: Isa Fernandez

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Egyéb híreink