A Zöld Nap Egyesület szervezésében december 9-én, hétfőn este a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ dísztermében több mint hatvan érdeklődő jelenlétében vetített képes török nemzeti estre került sor. Az esemény házigazdái a 24 éves dietetikus Ezgi Bozkurt, Özlem Üner, a szintén 24 éves szociológus Tugce Ilikci, a 27 éves angol szakos Merve Sultan Vural és a 25 éves biomérnök Sumeyra Arslan, a Be Active, Be Green I, II projekt törökországi ESC önkéntesei voltak. A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület Facebook oldalán.
A közönséget Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke köszöntötte, aki elmondta: az egyesület immár huszonnyolcadik alkalommal szervezett nemzeti estet, Törökországot hatodszor sikerült bemutatniuk. A videóbejátszásokkal tarkított bemutatót a török himnusz eléneklésével nyitották meg. Azt követően a résztvevők betekintést nyertek Merve Sultan Vural által a török történelem és az Oszmán Birodalom több száz éves örökségébe bepillantást engedve a nemzetnek a gazdag múltjába is. A tehetséges önkéntesek egy csodálatos kórusművel adták meg a program zenei alaphangját.
Majd Özlem Üner bemutatta a török konyha vibráló világát, annak egyedi formáját. Ezgi Bozkurt segítségével pedig felfedezték a török hagyományokat, fesztiválokat és ünnepeket, majd egy lenyűgöző bemutatót tartva egy nagyra becsült kulturális szertartást is bemutattak. Sümeyra Arslan előadásában a modern Törökországra tért ki, mely az ország elmúlt években elért fejlődését mutatta be. Végül az ország legkeletibb régiójából érkezett Tuğçe İlikçi lépett színpadra, hogy a török zenéről és táncról beszéljen, és egy különleges népdallal koronázza meg az eseményt. A több mint másfél órás interkulturális estet a szilágysomlyói Biró Zsolt és a gelencei Oláh Brigitta önkéntesek tolmácsolták magyar nyelvre.
A nemzeti est végén a jelenlévők közül sokan bekapcsolódtak a török táncokba, kérdéseket raktak fel és kipróbálhatták a hennafestést kézre. Ez a természetes alapanyagú festék a bőrre rajzolva két-három hétig tartja meg a mintáját, nem irritálja a bőrt. A rendezvény lehetőségét az Európai Szolidaritási Testület és a Vigadó Művelődési Központ biztosította.
Szerző: Ráduly Attila
Fotó: Fozocos George és Nermin Suleymanova