Egyesületünk és a kézdivásárhelyi sportiroda nagyszabású környezetvédelmi megmozdulást szervezett március utolsó hétvégéjén. A Tavaszi Zöld Napokat ahogy a programban is ígértük 26-án reggel 8 órakor a sportcsarnok előtt indítottuk. A pénteki nap 78 személy vett részt a csemeteültetésen. A Turóczi Mózes és a Molnár Józsiás Általános iskolák csapatából verbuválódott diákok tanári vezetőikkel közösen a sportcsarnok melletti területet „rohamozták” meg. Egy 38 személyből kialakított csapat a városi önkormányzat kisbuszával és terepjárókkal nekivágtak a katrosai erdőnek ahol sikerült egy fél nap alatt 675 db csemetét kiásni az erdőből. Az ebédet a Big Mama KFT.-nek köszönhettük. Péntek délután a kézdivásárhelyi csapattal közösen elültettünk több mint 100 fenyőt a sportcsarnok területén. De szerencsére nem csak ez a 675 csemete került elültetésre a Zöld Napok keretén belül. A csemeték felajánlásában kivette részét a Magyar Polgári Párt 200 db fenyőfával, a nyújtódi Vicus Kft. 150 db ezüstfenyővel és a kézdivásárhelyi kertészet is. Péntek esti programot az Üzenet együttes zenéje tette színesebbé, aztán Tímár Csaba és Kovács Attila gitáresttel zártuk a napot. A pénteki napon készült fotók itt megtekinthetőek. Szombaton megújult energiával, több száz új személlyel nekivágtunk a város négy nagyobb (kórház udvara, új református temető, sportcsarnok, Nagy Mózes iskola udvara) pontján kiszemelt helyszínnek. A legnépesebb csoport a Nagy Mózes elméleti líceumból került ki ahol 120 diák plusz az oktatók vették ki a részüket ezen akcióból. Szép számban képviseltette magát mindkét nap a Petőfi Sándor Általános Iskola diáksága is. A legfiatalabb csemete ültetők a Vackor óvoda kis környezetvédői közül kerültek ki. De nemcsak intézmények vettek részt a faültetési akcióban hanem a kézdiszéki civil szervezetek is felsorakoztak mint például: a HVIM, az MPP, a Flagellum Dei, a KSE – kerékpárszakosztálya, az SZNT, a Nők Egyesülete . 1130 darab csemetét sikerült elültetni a Tavaszi Zöld Napok keretén belül. A világszerte megtartott Föld Órája klímavédelmi akcióhoz is csatlakoztunk, Kézdivásárhelyen a főtéren és a Rózsa-negyedben kapcsolták le egy órára a közvilágítást. Tagjaink az egy órát jelentő 60-as számot is kirakták égő gyertyákból. Szombat este a sportcsarnok előcsarnokában, a Rotary Klub anyagi támogatásával, táncházat szerveztünk, ahol Ábri Béla és zenekara muzsikált, majd Lolo és barátai gitáresttel szórakoztatták a résztvevőket. A szombati napon készült fotók itt megtekinthetőek. Vasárnap három környezetvédelmi témájú előadás hangzott el. Az első előadónk Dr. Ónodi Izabella kézdivásárhelyi fogorvosnő volt, majd az előadásorozatot Pál Zoltán kolozsvári egyetemi tanársegéd folytatta és Incze Réka környezetvédelmi szakember fejezte be. Az előadásokat kerekasztal-beszélgetés követett, majd a rendezvénysorozat Al Gore Kellemetlen igazság című filmjének levetítésével zárult. A környezetvédelmi hétvége részeként a sportcsarnok előtt, a januárban megkezdett akció folytatásaként, használt olaj, használt elem, valamint üveg- és műanyagpalackok gyűjtésére is sor került. Az esős idő ellenére is sikerült 17 liter olajat és 10 zsák üveget-műanyag palackot összegyűjteni. A gyerekekre is gondoltunk ugyanis a Bóbita játszóház különböző játékokat talált ki, többek között papírhulladékból hajtogathattak. A vasárnapi napon készült fotók itt megtekinthetőek. A környezetvédelmi hétvége azért is mondható sikeresnek, mert sikerült mozgósítani nemcsak a kézdivásárhelyieket, hanem a környékbeli települések lakóit is. Örülünk, hogy az ilyen jellegű akcióknak egyre nagyobb a visszhangja, és a legkülönbözőbb korosztályhoz tartozó személyek a résztvevők. Ezúton is köszönjük támogatóink önzetlen segítségét. Támogatóink voltak: Kézdivásárhelyi Polgármesteri Hivatal, Vicus Kertészet, Big Mama KFT, kézdivásárhelyi Rotary Klub, Bingo KFT, MPP, Tamás Sándor gelencei mészáros és a Vigadó A résztvevők névsora megtekinthető a csatolásnál. Hírszerző: Ráduly Attila