Szeptember 3 – 6 között a Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával huszonnyolcadik alkalommal szervezett napközis tábort a céhes városban. A táborba tizenhat 6 – 10 éves helybéli, szentléleki, fotosmartonosi, bélafalvi, iskolás gyerek kapcsolódott be, akik naponta 9 – 16 óra között különböző, tematikusan felépített tevékenységen vehettek részt. Az eseményről több száz fotó és számos rövid videófelvétel készült, melyekből a legemlékezetesebbek az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.
A tábor számos célja közül az egyik kétségtelenül az is, hogy a sportot kedvelő, a természetet szerető gyerekeket megtalálják, illetve ők is megtalálják az egyesületet annak érdekében, hogy tartós kapcsolat alakuljon ki köztük, azaz rendszeres résztvevőivé váljanak programjaiknak. A gyerekeknek olyan játékos tevékenységeket szerveztek, mely által felhívták figyelmüket a környezettudatosság és az egészséges életmód fontosságára. A tábor nemcsak szituációs gyakorlatokból állt, hanem rengeteg kommunikációs, ráhangoló-hangulatoldó, valamint mozgásos programot is tartalmazott. Ugyanakkor izgalmasabbnál izgalmasabb csapatjátékokban, valamint gondolkodást fejlesztő stratégiai játékokban vettek részt, de a kézműves-tevékenység, az origami és a hagyományos reggeli torna sem hiányzott a programból.
A napközis tábor keretén belül volt még számos labdajáték, teremfoci, tánc tanulás, bingozás, asztaliteniszezés, kosárlabdázás, tollasozás, malmozás és a sakkozás alapjainak az ismertetése is fontos szerepet kapott. Mindezek mellett a táborban interaktív bemutatót tartottak az elsősegélynyújtás fontosságáról és alapjairól. Kiemelve, hogy az elsősegélyt nyújtó személy vészhelyzetben mások, illetve akár a saját életét is megmentheti. Ugyanakkor Dósa Csaba a kézdivásárhelyi turisztikai iroda vezetője a város történelmét, udvartereit és a patika múzeumot mutatta be.
A foglalkozásokat nemcsak a diákok, hanem a szervezők is nagyon élvezték. A tábor tevékenységébe a Be Active Be Green projekt négy ESC önkéntese is bekapcsolódott. A négy nap alatt igazi barátságok köttettek, új ismereteket szereztek a gyerekek, sok kalandos feladattal, élménnyel lettek gazdagabbak.
Szerző: Ráduly Attila
Partner: Communitas Alapítvány, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt és az Európai Szolidaritási Testület
Fotó: Venczel Tamás és Tugce Ilikci