Zöld Nap sulis foglalkozás a hatodik Hun Táborba

Mintegy 70 táborozó vesz részt Erdély egész területéről a Csillagösvény Egyesület, az Ikafalvi Református Egyház és a Magyar Ifjúsági Tanács által szervezett Hun táborba. A tábor ideje alatt nagyon sok vetélkedőn mérhetik össze a hunok a tudásukat, rátermettségüket. A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület facebook oldalán.

A péntek délelőtti tevékenységekre a Zöld Nap Egyesület tagjait hívták meg a szervezők. A nap első felében a jelenlévő fiatal korosztály az elmúlt időszakban elkészült zöld játékokat (Nemere Útja memóriajáték, a Boldog család kártyajáték és a Mölkky dobójáték) próbálták ki. A Nemere Útja memóriajáték elkészítésének támogatója a Communitas Alapítvány. A rövid szünet folytatásaként a táborlakók egy képzeletbeli települést kellett megmentsenek a szennyeződéstől különböző környezetvédelmi javaslatok és praktikák által. A verseny során 5-6 fős csapatokban dolgoztak, ezáltal fejlesztve a csapatban való dolgozást ugyanakkor a nap folyamán új ismeretekkel is gazdagodtak. A délelőtti program végeztével a legügyesebbeket almával díjazták.

Szerző: Ráduly Attila

Fotó: Derzsi Katalin

zoldnap