Vidám hangulatban zárult az évzáró Mozgó Délután

Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával közösen negyedik éve havi rendszerességgel szervezi meg a Mozgó Délután elnevezésű eseményt, melynek huszonötödik változatára csütörtökön december 27-én került sor. A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület Facebook oldalán.

A nagy hagyománynak örvendő esemény most is elsősorban a kézdiszéki fiatalok bevonására összpontosul, de családoknak szóló programok sokasága színesíti az ingyenes rendezvényt. Alkalmanként a kisgyerekektől a felnőttekig minden korosztály képviselteti magát és kellemesen tölti el a három órát. Az év utolsó Mozgó Délutánjára több mint 150 személy látogatott ki, akik többek között görgőztek a KSE kerékpárszakosztállyal, beneveztek a több korosztályokba meghirdetett amatőr asztalitenisz bajnokságba és kipróbálhattak különböző fajátékokat is. Ez alkalommal is az asztalitenisz bajnokságba a fiúk és a lányok külön kategóriában szerepeltek, hat asztalon mérve össze pingpong tudásukat. A többórás küzdelem után a következő eredmények születtek. Nyertesek névsora: 

  • Nők: I. Elena Ershova, II. Majláth Eszter, III. Ciuraru Daniela, Enache Viktória, 
  • Férfiak: I. Molnár Arnold, II. Dombai Hunor, III. Stercer Sándor, Papp József

Az évzáró Mozgó Délután legnépszerűbb pontja Pap Ágnes zumba oktató csapatának bemutatója volt. A szervezők a legkisebbeket kézműves tevékenységekkel és fajátékokkal várták. A rendezvényt a tervek szerint egy hónap múlva is megszervezik, így aki lemaradt jöhet következőkor. Az orvosok előszeretettel ajánlják mindenkinek a nevetést, mert jót tesz az egészségnek. Ez az esemény minden bizonnyal sok mosolyt csal az arcokra. A mosoly és a jó hangulat mindenképp biztosított.

A rendezvény lehetőségét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt és az Erasmus+ program biztosította.

Szerző: Ráduly Attila

Fotó: Kónya László

zoldnap