Vidám hangulatban zajlott a májusi Mozgó Délután

Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával immár negyedik éve, hogy rendszeresen rendezi meg a Mozgó Délután elnevezésű eseményt, melynek huszonegyedik változatára kedden május 22-én került sor. A rendezvényen készült fotók az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.

Az esemény elsősorban a kézdiszéki fiatalok bevonására összpontosul, de családoknak szóló programok is színesítik az ingyenes rendezvényt. Alkalmanként a kisgyerekektől a felnőttekig minden korosztály képviselteti magát és kellemesen tölti el a két órát. "A kezdetektől fogva arra koncentráltunk, hogy az ifjúsági korosztály kiszakadjon a panelből. A grundok lassan megszűntek, a tömbházak között már nem nagyon tudnak a gyerekek játszani, míg a sporttelepeken fizetni kell, ezért is fontos az ilyen jellegű programok szervezése " - hangsúlyozta Ráduly Attila egyesületi elnök.

Az év második Mozgó Délutánjára több mint 150 személy látogatott ki, akik többek között asztaliteniszeztek, szaladtak, métáztak, különböző fajátékokat próbáltak ki és tornáztak Pap Ágnes zumba oktató vezetésével. Egy előre előkészített pályán ki lehetett próbálni az RC autókat is a BIA kft.-nek köszönhetően. A színesebbnél színesebb programokat színvonalát hat órai kezdettel a 2easy modern tánccsoport rövid bemutatója színesítette. A következő hasonló rendezvényre is szeretettel várnak mindenkit a szervezők, de addig se feledjék: a rendszeres sportolás egészségünket szolgálja!

A rendezvény lehetőségét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt és az Erasmus+ program biztosította.

Szerző: Ráduly Attila

Fotó: Farkas Barna és Fabók Zsófia

zoldnap