Tizedik alkalommal szerveztek Tavaszi Zöld Napokat

2009-ben hangzott el a Zöld Nap Egyesület vezetősége részéről az a mondat, mely nagyban meghatározta az egyesület mindennapjait: Merjünk nagyot álmodni. 2019-et írva, nem kevesebb mint tíz év távlatában kimondható, hogy igenis mertek nagyot álmodni és nem csak álmodni, hanem minden nap tenni is érte, hogy mindaz, amit elképzeltek egykor valósággá is váljon. Így mint sok más rendezvény, mely a Zöld Nap Egyesület által látott napvilágot, a Tavaszi Zöld Napok a tizedik kiadásához érkezett el 2019. április 12.-14. között.

Pénteken a jubiláló rendezvénysorozat a helyi Gosp-Com KFT partnerségében hulladék gyűjtési akcióval vette kezdetét. A céhes városban két helyen lehetett leadni különböző szelektíven gyűjthető hulladékokat, valamint a fent említett vállalat alkalmazottjai folyamatosan a nap során az előre bejegyzett magánszemélyektől is elszállították a hulladékot. A szelektív hulladékgyűjtés összesítése: - pillepalack/műanyag: 360 kg, papír: 470 kg, aluminium: 75 kg, elektronikai hulladék: 6.365 kg és használt étolaj: 60 l. 

Ugyancsak péntek délelőtt 10 órai kezdettel kerekasztalbeszélgetésre került sor, ahol a fő téma a hulladékgazdálkodás valamint a városunk esztétikai szennyezettsége volt. A kerekasztalbeszélgetésen részt vett a Zöld Nap Egyesület elnőke, tagjai, valamint meghívott vendégek Croitoru Constantin a helyi rendőrség vezetője, Zonda Balázs a Gosp-Com kft igazgatója, Benedek Csaba és Dávid Sándor a Kovászna megyei hulladékgazdálkodási egyesület képviselői valamint Siklódi Lóránd az Eco Bihor Kft igazgatója. Habár a kerekasztal beszélgetés fő témája a hulladékgazdálkodás volt, a beszélgetés inkább a városunk esztétikai szennyeződésére összpontosult, hiszen a szervezők, úgy látták, hogy ez az a pont, amin leginkább változtatni kellene. Benedek Csaba elmondása szerint, melyet az általuk képviselt hulladékgazdálkodási egyesület hivatalos adataira alapozott, Kovászna megye az előkelő első helyen áll a szelektív hulladék gyűjtés terén Romániában. A civil szervezetek valamint az Eco-Bihor KFT folytonossággal szervezett látogatásai a lécfalvi Hulladékkezelő központba, valamint az iskolákban szervezett promoválási akciók, nagyban hozzájárultak a Kovászna megyei lakosság szemlélet formálásához.

A kerekasztalbeszélgetés végén a jelenlévők elhatározták, hogy újabb  programokat dolgoznak ki a szelektív hulladékgyűjtés minél nagyobb körben való népszerűsítése érdekében, valamint  a kézdivásárhelyi önkormányzat és a helyi rendőrséghez fordul felkérve azokat, hogy minél hatékonyabban lépjenek fel az esztétikai szennyezők ellen. Mivel a helyi rendőrség hatáskörébe tartozik azon személyek büntetése, akik szemetelnek, így  konkrét példák felmutatására kérjük a fent említett intézmény vezetőjét.
A délutáni programok 16 órától a Sinkovits Stadion futópályájára hívták a családokat, ahol családi futásra került sor. Az áprilisi hideg szeles időjárás ellenére tizenegy család nevezett be. A legnépesebb családot a Csulak valamint a Becsek-Majorán család képviselte 4-4 fővel, a legtöbbet szaladó család pedig a Sepsiszentgyörgyről érkezett Bartok család szaladta. A családi futást partnerségben a helyi Sportirodával szervezte meg az egyesület. 17 órától, ezúttal a Kendu Egyesülettel karöltve a Sportszálló melletti téren került lebonyólításra a kerékpárügyességi, lassúsági verseny. A szervezők több kategóriában indították el a versenyt, ahol a résztvevők érmekkel, oklevelekkel, valamint díjakkal térhettek haza. 

A szombati nap a kézdivásárhelyi új református temetőbe vette kezdetét, ahol több mint hatvan lelkes ember gyűlt össze, hogy közösen százötven őshonos facsemetét ültessünk el. Száz darab facsemete a Háromszéki Közösségi Alapítvány adományaként valamint ötven darab Kocsis Zoltán adományaként lett elültetve. Köszönetet mondunk Kis Emese önkéntesünknek, a Bod Péter tanítóképző munkatársának a toborzásban, valamint az önzetlen munkájáért, amit közösségünkért folytat. Ugyanakkor a kézdivásárhelyi Nők Egyesületét is köszönet és dicséret illeti, hogy segítségünkre voltak és elkészítették a szendvicseket a szorgos munkálkodók számára, valamint finom forró teát is készítettek. A Tavaszi Zöld Napok délután folytatódtak a Vigadó Művelődési Ház Galériájában, ahol sor került Papp Zoltán, grafikai tájképkiállítására. A szép számban megjelent érdeklődőket Kis Emese köszöntötte, majd Papp Zoltán beszélt arról, hogy hogyan is indult el és mi késztette őt arra, hogy a művészet útját válassza. Papp Zoltán munkáit Vetró András szobrászművész méltatta. A kiállítás színvonalát Kicsi Kincső-Kriszta szavalata emelte és Lázár Kriszta, Béres Erika a Bod Péter Tanítóképző tanulóinak éneke Gligor Zoltán, zenetanár kíséretével.

Vasárnap a hagyományokat követően került sor a konferencia sorozatra, melynek első előadója Bíró Levente, a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vállalkozás és vezetés mesteris végzőse, valamint a Zöld Nap Egyesület alelnöke. Bíró Levente a klímaváltozásról és szélsőséges hatásairól tartott előadást.  Ezt követően Péter Levente idegenvezető, természetfotós az orbaiszéki medvék világába vezette a résztvevőket, rámutatva, hogy habár a medve nem játék, azért nyugodt lélekkel túrázhatunk, ha azt a medve tudtára is adjuk különböző hangszínek megmutatásával. Taierling Péter a Csiszár Dénes Tanműhely  megálmodója, működtetője a székely hagyományokról szólt a Vigadó Művelődési Ház Galériájában összegyűltek számára. A szünetet követően Balog Szilárd fiatal kézdivásárhelyi kerékpáros mutatta be a KSE kerékpárszakosztály tagjai által elért eredményeket, valamint olyan versenyeket mutatott be, melyek gyakorlatilag minden egyes kerékpáros számára elérhetőek. A biciklis programok lehetőségeinek bemutatása után Bedő József a Kovászna megyei vöröskereszt munkatársa az elsősegélynyújtás alapjaiba vezette be az érdeklődőket. Utolsó előadóként  Kászoni Attila gyógypedagógus a Pro Pectus egyesület aktív tagja a szenvedélybetegségekről és ezek megelőzéséről beszélt. A konferencián közreműködik Klára Kamilla és a Bod Péter Tanítóképző diákjai Béres Erika, Imre Anita-Mária, Cseh Barna, Ráduly Roland és Pálkó Bernát.

Partnerek: Civil Licit, Háromszéki Közösségi Alapítvány, Zarah Moden, Vigadó Művelődési Ház, Gosp-com kft, kézdivásárhelyi Nők Egyesülete, az Erasmus+ program, a Kendu Egyesület és a Bod Péter Tanítóképző.

Szerző: Derzsi Katalin

Fotó: Elena Ershova és Miguel Paya 

zoldnap