Tavaszi Zöld Napok másodszor

A Zöld Nap Egyesület és a kézdivásárhelyi sportiroda idén március 25-27 között ismét megszervezi a Tavaszi Zöld Napokat. A három napos rendezvénysorozaton bekapcsolódnak a Föld Órájába, előadásokat, konferenciát tartanak, de a sportról sem feledkeznek meg, lesz gombfoci és kerékpár ügyességi versenyek is. Az esemény pénteken 11 órakor nagy olaj-, elem-, cd/dvd- és lejárt gyógyszergyűjtéssel rajtol. Három ponton veszik majd be a fent említett tárgyakat, a Millenium parknál, a sportcsarnok előtt és a Nagy Mózes Líceumban. Ez tart egészen 15 óráig, amikor a sportcsarnok mellett több kategóriában meghirdetett kerékpár ügyességi verseny veszi kezdetét. 17 órától a felsőháromszéki civil szervezetek találkoznak a kézdivásárhelyi Sportszálló társalgójában (II. emelet).

A találkozón a következő témaköröket járják körül: az európai önkéntes szolgálatról (EVS) röviden, a Nemere Útja kijelölése Kézdi- és Orbaiszéken, a találkozón bemutatják, a CIVEK által létrehozott Sepsi Zöld Útat, válaszokat keresnek arra a kérdésre, hogy melyek azok a problémák, gondok, nehézségek, amelyekkel a helyi civil szervezeteknek szembe kell nézniük, frissítik a Háromszéki civil katalógust, civil rendezvényekről, megmozdulásokról értekeznek. A szombati nap gombfoci versennyel indul 10 órakor, 12 órától körbejárják és megöntözik a tavaly elültetett több mint ezer facsemetét, majd szabad tevékenységek lesznek egészen 20 óráig, amikor gitáresten szórakozhatnak az érdeklődők Tiborral és barátaival. 20.30 és 21.30 között ismét csatlakoznak a Föld Órájához. Ennek lényege, hogy 2007 óta minden márciusban egy órára kialszanak a fények a világ legtöbb nagyvárosában, mintegy globális üzenetként, hogy tennünk kell a klímaváltozás ellen.

Vasárnap a programok (a részletes program a csatolásban és a felhívás alján található) a Vigadó Művelődési Házban zajlanak. 11 órától környezetvédelmi előadások hangzanak el, ezzel párhuzamosan a Zöld Standnál informálódhatunk, hogyan lehetünk környezettudatosabbak, hogyan élhetünk barátságban a természettel, és zöld játékokat is ki lehet próbálni. Délután 18.30-tól dokumentumfilmet tekinthetnek meg a kíváncsiskodók, természetesen ez is a környezetvédelem témakörét járja körül.

VASÁRNAPI PROGRAM: (mácius 27)

10:40-11:00– Regisztrálás

11:00- 18:00 – Zöld stand – a Vigadó előterében (Zöld Nap Egyesület önkénteseivel)

11:00-11:10 – Köszöntő, Zöld Napok Újság bemutatása

Előadások: 11:20-12:00 – Szőcs Csongor – Komposztálás folyamatai 12:00-12:40 – Vinca Minor Egyesület – a Csomád-Bálványos Natura 2000-es védett terület 12:40-13:00 – Szünet (közben ökolábnyom mérés) 13:00–13:50- Márkos Ágnes – Nemere Útja 13:50-14:20 –Comenius projekt - Legyünk környezettudatos állampolgárok 14:20–16:00 Ebéd 16:00-16:50 – Ráduly Attila – Jól lakni 16:50–17:30- Majos Andrea, Gaál Zsuzsa és Dombi Helga – a www.gyurgyalagok.blogspot.com ötlete és célja 17:30-17:50– Szünet 17:50-18:20– Az előadások értékelése kvíz segítségével 18:10–18:30- A Tavaszi Zöld Napok II eseményeinek fényképes beszámolója 18:30- Tárgyaink Története - dokumentumfilm vetítés

Partnereink: Vigadó, Kézdivásárhelyi Önkormányzat, CIVEK

Médiatámogatóink: Profi Rádió, Transindex, Kezdi.info, Pluszportál, Székely Újság, Székely Hírmondó, Siculus Rádió, Polyp Tv, Háromszék, Szabadidőkalauz

Szerző: Zöld Nap Egyesület

Plakátterv: Bíró Levente

zoldnap