Sikeres volt a Tavasz Háromszéken fotópályázat megnyitója

2009 őszén egy fotópályázat sorozatot indítottunk útjára, melynek már megvolt két fordulója. Ősszel 44 versenyzőnk volt, télen ez a szám szinte megduplázódott elérte a 85-öt. Az Ősszel már hangsúlyoztuk, hogy ez egy négy évszakból álló sorozat lesz. Elértünk a tavasz végéhez és a tavaszi fotópályázatunk megnyitójához. A három hét beküldési idő alatt 68 versenyző mintegy 200 fotóval nevezett be. Ebből 25 versenyző 32 fotója jutott tovább. A kiállitásra került pályázók nevei és fotói megtekinthetőek itt!

De ez nem jöhetett volna létre a Niko, a Dentimed, a kezdi.info, a Vigadó és a médiatámogatóink segítsége nélkül. A beküldött pályázatokat független 4 tagú zsűri bírálta el. A kiállítás megnyitójára 2010. május 24-én (hétfő) 17:00-kor került sor. Június 7-ig megtekinthetőek a fotók a Vigadó kiállítótermében. A megnyitón mintegy 50-en vettünk részt. A megnyitóról készült fotók megtekinthetőek itt! Ahol az eredmény hirdetés előtt Porczel Beáta a Profi Rádió műsörvezetője szavalt a tavaszról. A gyönyörű versek után meghallgattunk három dalt a Vasárnapi iskolások zenekartól. A megnyitó hangulatát szebbé tette a Üzenet együttes is. A zsűri elnöke Nagy Lajos a beküldött pályaműveket méltatta.

Nyertesek névsora: I díjazott: Tóth Szabolcs (Sepsiszentgyörgy) - Hajnali köd "54-es pályázó" II. díjazott: Moldován Zsolt (Kézdivásárhely) - Szárnycsapás "66-os pályázó" III. díjazott: Albert Levente (Sepsiszentgyörgy) "31-es pályázó" Dicséretben részesült: Bajcsi Levente(Bereck) – Tavaszi napozás "64-es pályázó" Szabó Lehel (Kézdivásárhely) - Csigafutam "42-es pályázó" Közönségdíjban részesült: Miklós Károly (Sepsiszentgyörgy) – Olvadó Háromszék "2-es pályázó" Gratulálunk minden nyertesnek!

Köszönetet érdemel támogatásáért a Niko KFT, a Dentimed Kft, a kezdi.info, Kézdivásárhelyi sportiroda illetve minden médiapartner akinek a segítségével létrejöhetett ez a rendezvény.

Hírszerző: Ráduly Attila

Fotó: Biró Levente

zoldnap