Tavaszi Zöld Napok harmadszor

A Zöld Nap Egyesület idén március 30 és április 1 között ismét megszervezi a Tavaszi Zöld Napokat. A három napos rendezvénysorozaton bekapcsolódnak a Föld Órájába, előadásokat, konferenciákat tartanak, de a kikapcsolódásról sem feledkeznek meg, lesznek zöld játékok és éneklés is. Az esemény pénteken 17 órától a felsőháromszéki civil szervezetek találkozójával veszi kezdetét a kézdivásárhelyi Sportszálló társalgójában (II. emelet). A megbeszélésen a következő témaköröket járják körül: az európai önkéntes szolgálatról (EVS) röviden, bemutatásra kerül, a Zöld Nap Egyesület és partnerei által létrehozott Nemere Útja, válaszokat keresnek arra a kérdésre, hogy melyek azok a problémák, gondok, nehézségek, amelyekkel a helyi civil szervezeteknek szembe kell nézniük, frissítik a Háromszéki civil katalógust, civil rendezvényekről, megmozdulásokról értekeznek. A szombati napon immár harmadszor kerül megrendezésre a régió környezetvédelmi szervezeteinek (gy)ülése. A 10 órától kezdődő kezdeményezés célja elősegíteni az együttműködést a régió zöld civilszervezetei között, ugyanakkor a környezetvédelemmel kapcsolatos főbb problémák, történések megbeszélése. Ezzel párhuzamosan a zöldek partnerként bekapcsolódnak Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala által, 9 - 16 óra között megszervezett tavaszi nagytakarításon. A szervezők kérik, hogy csatlakozzatok ti is, vegyünk részt közösen városunk szebbé tételében! Este a zöld naposok mindenkit kihívnak a sportcsarnok és a sportpálya melletti térre, hogy gyertyát tartva ebben az évben is csatlakozzanak 20.30 és 21.30 között a Föld Órájá.hoz. A Föld Órája egy világméretű önkéntes kezdeményezés, amely megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. A megmozdulás közben Fejér Ameli Lilla népdalai fogják elkápráztatni a nagyérdeműt. Vasárnap a programok (a részletes program a felhívás alsó részén található) a Vigadó Művelődési Házban zajlanak. 12 órától környezetvédelmi előadások hangzanak el, ezzel párhuzamosan a Zöld Standnál informálódhatunk, hogyan lehetünk környezettudatosabbak, hogyan élhetünk barátságban a természettel, és a Pro Pectus Egyesülettel zöld játékokat is ki lehet próbálni. Délután 17:00-tól dokumentumfilmet tekinthetnek meg a kíváncsiskodók, természetesen ez is a környezetvédelem témakörét járja körül. Vasárnapi program: (április 1) 11:40 - 12:00– Regisztrálás 12:00 - 16:00 – Zöld játékok – a Vigadó előterében (Pro Pectus Egyesület önkénteseivel) 12:00 - 12:10 – Köszöntő, Zöld Nap élmények Előadások: 12:10 - 12:50 – Tóth Katalin (környezetvédelmi szakember) - Zöld irodák 13:00 - 13:40 – Szőcs Csongor (környezetmérnők hallgató)– Hogyan lehet hulladékból terméket előállítani? 13:40 - 14:00 – Szünet (közben ökolábnyom mérés) 14:00 – 14:40 - Borbáth Mónika (tájépítész) – Tájépítészet Székelyföldön 14:50 - 15:50 – Szabó László (SUNERGIZER tulajdonosa) - A napelemek mükődése 15:50 – 17:00 - Ebédszünet 17:00 - 17:50 – Erdőről hozott pillanatok - 2011 A medvék éve (Gál László filmje) 17:50 - 18:20 – Az előadások értékelése kvíz segítségével 18:20 – 18:40 - A Tavaszi Zöld Napok III eseményeinek fényképes bemutatója 18:40 - Értékelés Partnereink: Kézdivásárhelyi Önkormányzat, Vigadó, Pro Pectus Egyesület, a kézdivásárhelyi sportiroda, CIVEK Médiatámogatóink: Profi Rádió, Transindex, Kezdi.info, Pluszportál, Székely Újság, Székely Hírmondó, Siculus Rádió, Polyp Tv, Háromszék, Szabadidőkalauz Szerző: Ráduly Attila Plakátterv: Gayane Asatryan

zoldnap