Pityókafesztivál a multikulturalitás jegyében

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy népszerűség övezte a Kézdivásárhelyi és Környékbeli Vállalkozók Egyesülete által  IX. alkalommal megszervezett pityókafesztivált. A szeptember 1-ei rendezvényre szokásához híven a Zöld Nap Egyesület is benevezett, ahol a hét első hely közül az egyiket kapta meg. A rendezvényen készült fotókat megtekinthetik itt.

A benevezett tizennégy csapat – egyesületek, cégek, testvérvárosok küldöttei, baráti társaságok – többsége az üstöket részesítette előnyben a főzésnél. Idén is mindent megtettek a pityókafesztivál résztvevői, hogy ötletes és jó kedélyű elnevezéssel, leleményes tálalással hívják fel az általuk elkészített pityókás finomságra a zsűri figyelmét. Összességében több száz háromszéki látogatott ki a Molnár Józsiás parkban megszervezett szabadtéri rendezvényre. A több főből álló zsűri pontozta a benevező csapatok öltözetét, jó hangulatot, a hozzávalók előkészítését, az ételkészítést és az asztaldíszítést is. Az előzetesen benevezők számára a „házi feladat” a közös krumpli kompozíciók elkészítése volt, melyek receptjét nem határozták meg. A csapatok az idén is otthonról hozták a hidegtálakat, a süteményeket, a savanyúságot, a fűszert, az ásványvizet, a pálinkát, a bort és az asztaldíszítést. A Zöld Nap Egyesület csapatát a szervezet elnöke Ráduly Attila, titkára Szabó Attila, tagja Kónya László, az oroszországi Elena Ershova és a spanyol Carmen Gallardo EVS önkéntes alkotta. Előételként az orosz recept szerint készült Rafaellát tálalták, melyet a spanyol Estofado főétel követett. Ezt koronázta meg a desszert, melynek alapját dió és krumpli képezte és melyet a kaukázus egyik gyöngyszeméből Örményországból hozott alma ékesített. A díszítésben fontosnak tartották az újrahasznosítás valamint a környezettudatosság népszerűsítését is, így minden egyes asztalra került elem ennek a jegyében lett elkészítve az önkéntesek valamint az egyesület tagsága által.

A benevezett csapatok olyannyira erős mezőnyt képeztek, hogy a négy tagú zsűri képtelenek voltak egy győztest választani. Ezért úgy döntöttek, hogy idén csak csak két helyezést osztanak ki, elsőt és másodikat. Így hét csapat részesült második valamint hét csapat első díjban. A Zöld Nap Egyesület Friends of the environment csapata pedig az előkelő csapatok között az egyik első helyezést tudhatta magáénak.

Köszönjük, hogy idén is részt vehettünk

Fotó: Derzsi Katalin és Ráduly Attila

zoldnap